Belföld

Listázott adóemelések

A kormány eltörölné az evát. Ez hiba lenne a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint.

A Népszabadság úgy tudja, kész a lista arról, hogy a kormány mely adómódosító javaslatokat támogat. Ez tekintettel arra, hogy a legtöbb módosítót szerda délután nyújtották be a parlamentnek – felettébb gyors reakciót feltételez a nemzetgazdasági tárcától – emlékeztet a lap.

A Népszabadság kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az eva kivezetése is helyet kapott a listán, a kormány – a korábbi nyilatkozatokkal szemben – mégis egyetért az adó felszámolásával. A lap úgy tudja, a kormány támogatja a béren kívüli juttatások ehójának és a pornóadónak a bevezetését, és a mai munkaadói 27 százalékos tb-járulék átnevezését adóra.

A Népszabadság szerint ugyanakkor nincs a listán a közösségi közlekedési adó, amelyről a Magyar Hírlap azt írja, hogy százmilliárd forint kiadást jelentene a kis- és középvállalkozásoknak, amelyeknek tovább romlanának a versenypozícióik.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a lapnak azt mondta, szerinte nem a cégek pénzén kell konszolidálni a vasutat, a BKV-t és a Volánokat, az államnak kellene rendet tennie a társaságoknál. Dávid Ferenc elhibázott lépésnek tartaná az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszüntetését vagy a kulcsának megemelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik