Belföld

Pokorni nekiment Hoffmann-nak

Pokorni Zoltán nem ért egyet az iskolák teljes államosításával, a közoktatási forráskivonásokkal és a túl korai iskolai szelekcióval. Kérte, de nem kapta meg a közoktatási törvény legújabb koncepcióját Hoffmann Rózsától.

Újra fellángolni látszik a Pokorni-Hoffmann-vita a közoktatás megújításáról. Az Országgyûlés oktatási és tudományos bizottságának elnöke hétfõn Rákosmentén nyitotta meg a tanévet, ahol beszédében bírálta az oktatási államtitkárság valamint a belügyi és a nemzetgazdasági tárca elképzeléseit. Pokorni úgy véli, megfontolt és jól átgondolt közoktatási törvényre van szükség, nem gyors jogszabályalkotásra. Szerinte is szükség van változásra az oktatásban, de felhívta a figyelmet arra, hogy nagy a felelõssége a jelenlegi döntéshozóknak.

Pokorni az egyik legsúlyosabb problémának azt nevezte, hogy Magyarországon a legszelektívebb az iskolarendszer, így az otthonról hozott különbségeket nem képes kiegyenlíteni. “Szégyenpadon ülünk e téren” – fogalmazott, hozzátéve: ennek egyik oka a szétaprózott iskolarendszer. Jelenleg a közel 3200 önkormányzatból több mint kétezer tart fenn iskolát, de ezek fele ezer fõ alatti település. Ezzel kapcsolatban azt mondta: szükség van az állam nagyobb szerepvállalására különösen a kistelepüléseken, de az sem lenne helyes, ha az állam venne át minden iskolát.

Mint korábban írtuk, az önkormányzati törvény koncepciója szerint az óvodán kívül minden közoktatási intézmény fenntartója az állam lenne, igaz, egyelõre nem részletezett szempontok alapján az önkormányzatok visszavehetnék ezt a feladatot.

Az oktatási bizottság elnöke kitért arra is, hogy az oktatás GDP-arányosan alulfinanszírozott, már az óvodától kezdve, tehát szükség lenne a források növelésére, ugyanakkor, mint megjegyezte: az eredményességet tekintve nem egyedül ez a meghatározó. Mint kifejtette: alsó tagozaton a ráfordítások még megegyeznek az OECD-átlaggal, felsõ tagozaton ennek felét, középiskolában 40 százalékát, a felsõoktatásban harmadát költjük oktatásra.

Megállapította, hogy azok az oktatási rendszerek eredményesek, és jobbak, ahol arra koncentrálnak, hogy a gyerekek számára egyenlõ esélyeket biztosítsanak. Sikeresebbnek jellemezte még azokat az oktatási rendszereket, ahol minél késõbb kényszerítik a gyerekeket iskolaválasztásra, és minél tovább tart az egységes iskola. Minden iskolaváltás egyben társadalmi szelekciós pont is – mutatott rá.

Pokorni Zoltán azt mondta, azt látták minden mérésben, hogy sokkal inkább érdemes a pedagógusokra költeni, mint az infrastruktúrára. Sokkal fontosabb, nagyobb jelentõségû tényezõ, hogy jól kifizetett és jól kiválasztott pedagógusok tanítsák a gyermekeket, mint hogy milyen épületben, és hogy ez kis létszámú csoportokban történik-e.

Szembe kell nézni azzal is, hogy megalázóan alacsonyak a pedagógusbérek, egyre kevésbé vonzó a pálya, és egyre többen kénytelenek másodállással kiegészíteni jövedelmüket. Eközben nagyon kis osztályokban, szétaprózott iskolaszerkezetben tanítanak. Kitért arra is, hogy 150 ezer pedagógus van állásban, a foglalkoztatási szerkezet abszurd, pedagógusokat foglalkoztatnak a menzán gyerekfelügyeletre és gyerekek kíséretére is, eközben nincs pedagógusi “asszisztentúra”.

Az életpálya-modellnek ebben kell radikális fordulatot megvalósítania, és nem a meglévõ rossz viszonyokat konzerválnia. Fordulat kellene, arra kell koncentrálni, hogy több munka esetén jobban megfizetett pedagógusok legyenek, és kevesebb számban. Ehhez egy tisztességes megállapodásra lenne szükség a szakszervezetekkel. Beszélt arról is, hogy a demográfiai adatokra nincs stratégiai válasza a magyar oktatásnak.

A szakképzés átalakítása kapcsán kiemelte: azt az elképzelést, amit az iparkamara hangoztat, hogy adminisztratív eszközökkel korlátozzák az érettségit adó intézmények számát, kapacitását és erõvel tolják a gyerekeket a szakmunkásképzés irányába, mélységesen ellenzi. Ez egy rossz irány, különösen ha együtt jár a szakmunkásképzés négy évrõl háromra történõ redukálásával – szögezte le.

A bizottsági elnök azt mondta, hogy õ maga még nem látta a legújabb oktatási koncepciókat, bár kérte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, hogy küldje át neki azokat, de ez nem történt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik