Belföld

Hatalmas leépítés a honvédségnél

Ezer embert küldenek el. Részben nyugdíjazzák, részben új helyre küldik őket.

A mintegy 3500 ember 30 százalékát érinti az az “ésszerűsítés”, melynek következtében részben nyugdíjba mennek, részben átirányítással új helyre kerülnek, részben kiválnak a rendszerből és a szabad munkaerőpiacon helyezkednek el az érintettek – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

A tárcavezető megjegyezte, hogy a személyi szintű döntések meghozatala most kezdődött el. Hende Csaba hangsúlyozta: katonai képességekről nem mondanak le, de ésszerűsítésre szükség van, és az elmúlt évtizedekben megnövekedett bürokráciát meg kell szüntetni, ezért még az idén “nagymértékű szervezeti változások” lesznek a Magyar Honvédségnél.

A Népszava pénteki számában azt közölte: információik szerint elsősorban azoktól válnának meg, akiket szolgálati nyugdíjba lehet küldeni, vagyis van 25 év szolgálati jogviszonyuk.

A Népszava azt írta, hogy értesülésüket több helyről is megerősítették. A szaktárca azonban tagadta, hogy “1000 embert szolgálati nyugdíjba küld”, bár az elbocsátásokat ez az állítás nem cáfolja – olvasható a lapban.

Az ügyben az MTI is kereste a Honvédelmi Minisztériumot, de egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik