Belföld

Matekra biztatja a kormányt Csaba László

A közgazdász óv a fûnyíróelvtõl. Szerinte a Széll Kálmán Tervet és a konvergenciaprogramot újra kell számolnia a kormánynak és "olyan szakmai tartalommal kell megtölteni, amely köszönõ viszonyban van az új makropályával".

Csaba László a Magyar Hírlapban emlékeztetett: a kormány korábban felvázolt egy dinamikus és egy pesszimista pályát, de most az utóbbi is túl optimistának számít a várt 3,1 százalékos gazdasági növekedésével.

Az egyetemi tanár jelezte, a nyáron negatív fordulat ment végbe a világgazdaságban, s ehhez alkalmazkodni kell. Nagy a bizonytalanság, fel kell vázolnia a kabinetnek egy még borúlátóbb tervet, és szakmai tartalommal kell megtölteni a Széll Kálmán Tervet és a konvergenciaprogramot is. Olyanokkal, amelyek köszönõ viszonyban vannak a tervezett makropályával.

Nem szabad fûnyíróelvet alkalmazni. El kell dönteni, mire költ az állam, mire nem – tette hozzá a közgazdász, példákat is említve. Szerinte most nem kellene energetikába fektetni, el kell felejteni az új atomerõmû építését, de több pénzt kell fordítani az alapoktatásra, a rendre és jogbiztonságra vagy éppen a vállalkozásfejlesztésre. Ebbõl, és a presztízsberuházások elhalasztásával létrejön egy pénzügyi keret, amelybõl jobban meg lehet alapozni a gazdasági növekedést.

Csaba László úgy véli, az idén két százalék körüli gazdasági növekedésre lehet számítani, a jövõ évi GDP körül jóval nagyobb a bizonytalanság. Kérdés, miként birkózik meg az Egyesült Államok az adósságválsággal, továbbgyûrûzik-e a görög krízis, s mi lesz Írországgal és Portugáliával. Mindezek fényében jövõre is kétféle pályát kell a kormánynak felrajzolnia, hisz van esély rá, hogy a GDP egy százalékkal bõvül, de nem zárható ki egy 2,5 százalékos növekedés sem. Az egyetemi tanár úgy vélte: a belsõ fogyasztás idén a tavalyi mínusz háromszázalékos zsugorodás után növekedhet, de nem éri el az egy százalékot és ez valószínûsíthetõ jövõre is.

Népszerûtlen intézkedésekre kell készülni

Elkerülhetetlennek tûnik az adóemelés és a kormány a pénzügyi egyensúly megtartása érdekében további népszerûtlen intézkedések bejelentésére kényszerülhet az elõttünk álló hónapokban. Ezt Csaba László már a Duna TV Közbeszéd címû mûsorában mondta. Szerinte lehet, hogy az unokáink is fizetni fogják a jelenlegi devizahiteleket.

A közgazdász szerint egyértelmû, miért rosszak a legutóbbi magyar gazdasági adatok, az ország nyitott, kiszolgáltatott a külvilágnak, a magyar gazdaságon belül pedig elmaradtak a jelentõs szerkezeti átalakulások az elmúlt 3-4 évben.

Amikor eltûnik a külsõ nyomás, ami lendületet adott a magyar gazdaságnak, akkor kisebb lesz a növekedés a kormány várakozásainál – magyarázta a szakember. Az egyetemi tanár a kérdésre, hogy a gazdasági lassulás okozta keletkezõ költségvetési elcsúszás áldozata lesz-e az egykulcsos adórendszer, úgy válaszolt: “az adórendszer a politikusok számára egy üveggyöngyjáték, amivel szívesen eljátszadoznak”, de többé-kevésbé elkerülhetetlen az adóemelés, egy olyan környezetben, ahol az adóbevételek közül szinte mindegyikben elmaradás van. A következõ hónapokban és a jövõ évben is rendkívül fegyelmezett politikát kell folytatni, ebben vélhetõen egy sor népszerûtlen dolog benne lesz: kiadáscsökkentés és adóemelés. Szerinte a jövedéki adó és néhány más adótétel esetében lehet a kormánynak mozgástere, és a kamatszolgálat esetleges csökkenése is segíthet a kormányon.

Arra a svájci elemzõi véleményre, miszerint az euró válságának következõ hullámát a kelet-európai devizahitelesek nemfizetése fogja okozni Csaba László úgy reagált, hogy ez egy túlzott félelem. A magyarországi devizahitelekkel kapcsolatban megjegyezte: itt átütemezésekre fog sor kerülni. Lehet, hogy ennek az lesz a neve, hogy az unokáink is fogják fizetni a lakáshitelünket. A bedöntéstõl a bankok óvakodni fognak – fejtette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik