Belföld

Gyanúsítottként hallgatták ki Kocsis Istvánt

A BKV jelenlegi vezérigazgatója az MTI-vel kedden közölte, hogy a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki kedden Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) korábbi vezérigazgatóját; az MTI-Hírcentrum értesülése szerint az MVM volt vezetője két ügylettel legalább kétmilliárd forint kárt okozott.

Mint az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában elhangzott, Kocsis Istvánt két ügylet miatt különösen jelentős, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg. Az egyik egy 2007-es szerződés, amely alapján egy ciprusi offshore-cég befektetési portfóliójának összeállítására kapott megbízást. A szerződésből semmi nem teljesült. A másik ügylet 2008-ban, egy Milánóban bejegyzett kft.-nek nyújtott kölcsön, amit az olasz cég a mai napig nem fizetett vissza. A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint Kocsis István mindkét szerződést az MVM igazgatóságának megkerülésével kötötte meg. A rendőrség szerint a két ügylet a cégnek legalább kétmilliárd forint kárt okozott – hangzott el.

Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója – aki a kihallgatásáról maga tájékoztatta az MTI-t – a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik