Belföld

Drámaian fogynak a magyar pártok

Jelentősen, több mint 10 százalékkal csökkent idén a bejegyzett pártok száma Magyarországon.

Csökkent a Magyarországon bejegyzett pártok száma idén 141-ről 122-re – derül ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának tájékoztatásából.

Az 1989-es párttörvény szerint abban az esetben, ha a bejegyzett párt két egymást követő általános országgyűlési választáson nem állít jelöltet, akkor a bíróság az ügyész indítványára megállapítja a párt működésének megszűnését, ami azonban nem érinti az adott párt társadalmi szervezetként való továbbműködését. A Legfőbb Ügyészség az év elején az akkor a bejegyzett 141 párt több mint harmadának, 50-nek a megszüntetését kezdeményezte az illetékes megyei bíróságokon.

Az OIT kimutatásai szerint idén megszűnt többek között Heves megyében az önálló pártként bejegyzett Szabad Demokraták Szövetsége egri szervezete, és a Korrupcióellenes Polgári Párt, Borsodban a Civilek Magyarországért Mozgalom és a FÜGGETLEN KISGAZDÁK ORSZÁGOS PÁRTJA, Baranyában az önálló pártként bejegyzett Magyar Szocialista Párt Baranya megyei elnöksége.

A Fővárosi Bíróságon megszűnt többek között a Keresztény Szociális Unió, a MAGYAR NEMZETI FRONT, a NÉPPÁRT.HU, a Szövetség Magyarországért, a Magyarországi Független Szociális Agrárpárt, a Magyarországi Zöld Párt, Hajdú-Biharban megszűnt a Földtulajdonosok és Földművelők Pártja, illetve a Szövetség Kelet-Magyarországért, Pest megyében az Istennel a Nemzetért és a Rászorulók Igazságáért Párt, a Dolgozók Magyarországi Pártja és a Roma Egység Párt. Szabolcsban megszűnt az “Harmadikutas Magyar Párt” és a Magyar Keresztény Roma Párt, Veszprémben pedig az Összefogás Esélyegyenlőségért Párt.

A bírósági nyilvántartásokból kiderül, hogy a legrégebbi, rendszerváltozás hajnalán, 1989-ben bejegyzett pártok közül ma 12 működik, köztük a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Szocialista Párt, valamint a Szabad Demokraták Szövetsége – a Magyar Liberális Párt, a Magyar Demokrata Fórum, de 21 éve pártként van bejegyezve a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt is.

A tavaly parlamentbe jutott Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003-ban, a Lehet Más a Politika pedig 2009-ben lett bejegyezve a Fővárosi Bíróságon.

A 2010-ben létrejött pártok között van többek között a Demokratikus Keresztény Királyság Párt, a Helyreállítás Magyarországi Pártja, a Nemzeti Értékteremtő Párt és a Magyarország Megújulásáért Párt.

A jelenleg bejegyzett 122 párt között az elnevezésük alapján legnagyobb számban a baloldali – szociáldemokrata, szocialista, kommunista – pártok vannak, mintegy tucatnyi, de ezen kívül még van néhány párt, amely nevében legalábbis kiáll a szegényekért, a dolgozókért, a rászorulókért, vagy éppen “A Peches Üldözöttekért”.

Körülbelül 10-10 párt van, amely nevében utal nemzeti, környezetvédő, vagy éppen roma jellegére. Az elnevezésükben nemzeti jellegűnek tekinthető pártok közül 2003-ban alakult a Pajzs Szövetség és az idén megszűnt MAGYAR NEMZETI FRONT, 2008-ban a Magyar Nemzeti Rend Párt és az Árpád Népe Magyar Nemzeti Párt, 2009-ben pedig a “HUNOK NAGY SZÖVETSÉGE” Párt.

Számos, elnevezésében keresztény, konzervatív, valamint kisgazda, agrár jellegű, továbbá civil, független párt van, köztük a 2009-ben bejegyzett Megoldás: EGYIKSEM! Civilkontroll Párt. A néhány, elnevezésében regionálisnak tekinthető párt közül megszűnt a Szövetség Kelet-Magyarországért, de az országrészben pártként működik még a Debrecenért Polgári Szövetség, illetve az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség, és az ország másik végében is van regionális párt, a SOMOGYÉRT Szövetség.

Speciálisabb társadalmi csoportok képviseletét vállalta fel elnevezésében a 2004 óta bejegyzett Magyar Autósok és Motorosok Pártja, a 2005 óta bejegyzett Panellakók Polgári Párt, 2008 óta létezik a Bizonytalanok vagy Nem Szavazók Pártja is, 2009-ben pedig bejegyezték a MÁTYÁS Pártot.

A leghosszabb elnevezésű magyarországi pártalakulat minden bizonnyal a 2009-ben bejegyzett Szövetség az Egységes Magyarországért “Közbiztonság és Demokratikus Közélet Szövetsége”, miután az e vonatkozásban versenytársának tekinthető 2005-ben bejegyzett Civil Demokraták – Tiszta Fejjel és Tiszta Kézzel – Összefogás az Új Magyarországért idén már nem szerepel a pártok nyilvántartásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik