Belföld

Nagyobb hadsereget akar a Honvédelmi Minisztérium

A Honvédkórházat beillesztenék a honvédség handrendjébe, illetve egyéb területeken is terveznek létszámemelést.

A szaktárca számításai alapján éves szinten – személyi juttatásokkal és munkáltatói járulékokkal együtt – 3,784 milliárd forint többletkiadást jelentene az a létszámkeret-emelés, amelyet a Magyar Honvédség (MH) részletes bontású létszámáról szóló, 2007. decemberi országgyűlési határozat módosításával kezdeményezett Hende Csaba miniszter.

A parlamenti honlapon elérhető javaslat célja a Honvédkórház hadrendbe történő beillesztéséhez, a Szent Korona őrzésének biztosításához, biztonsági és protokolláris feladatok átvételéhez, a logisztika fejlesztéséhez, a csapatpszichológusi rendszer kialakításához, valamint a házilag készített robbanószerkezetek elleni küzdelem megerősítéséhez szükséges állandó állományú létszám megteremtése – olvasható az indoklásban.

A javaslat elfogadása – áll a szövegben – költségvetési igényt támaszt, ám ez viszonylag alacsony, mert a Honvédkórház állománya (mintegy 3000 ember) jelenleg is a HM-fejezet költségvetésében szerepel, így csak szervezeti hovatartozás szempontjából releváns a módosítás.

A státuszok tényleges feltöltése a honvédség költségvetésébnek függvénye, így a tényleges forrásigény csak a helyek feltöltésének ütemében, és kizárólag abban az esetben jelentkezik, ha ennek a feltételei biztosítottak. Tényleges létszámnövelést az előterjesztés elfogadásával egyidejűleg nem terveztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik