Belföld

Itthon is készítenének vasúti kocsikat

A tervek szerint két IC-kocsit gyárt le a MÁV-Gépészet Zrt. Szolnokon. A projekt értéke több száz millió forint.

Saját jármű gyártásába kezd a MÁV-Gépészet Zrt. Szolnokon. Az új IC-kocsikat magyar mérnökök tervezik, belföldi és nemzetközi forgalomra egyaránt alkalmas lesz, és a tervek szerint túlnyomó részben itthoni alkatrészekből készül – olvasható a pénteki Magyar Hírlapban.

A napilap úgy értesült, hogy elfogadta a MÁV Zrt. igazgatósága, hogy a cégcsoport egyik vállalata, a MÁV-Gépészet Zrt. két új, InterCity-közlekedésre alkalmas személykocsit gyártson. A több száz millió forint értékű projekt révén lehetővé válik, hogy 1994 után ismét hazai tervezésű és gyártású személyvagon készüljön, magyar munkaerőt és beszállítókat foglalkoztatva.

Zaránd György, a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta: a két új vagont a MÁV-Start Zrt. használja majd, a kocsik kétszáz kilométeres óránkénti sebességre lesznek alkalmasak, és nemzetközi forgalomban is közlekedhetnek. A gyártással a nagy múltra visszatekintő hazai járműipar újraindítása mellett az a cél, hogy a MÁV-Gépészet részt vegyen a MÁV tervezett járműpark-felújítási programjában – közölte a vezérigazgató.

A nemzeti vasúttársaság által készített stratégiában szerepel IC-személykocsik beszerzése és felújítása is. A fejlesztés leginkább azért időszerű, mert a társaság vagonparkjának átlagéletkora meghaladja a harminc évet, és mindössze négy százalék a tíz évnél fiatalabb kocsik aránya. Ausztriában ez az érték megközelíti az 50 százalékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik