Belföld

Ösztöndíjjal tartanák itthon a rezidenseket

Százezer forintot kap, aki vállalja, hogy még tíz évig biztosan Magyarországon marad és nem fogad el hálapénzt.

Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt. A kormány erről szóló, múlt heti döntését Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár jelentette be pénteken.

Szócska Miklós elmondta, hogy a Markusovszky Lajos-ösztöndíj révén hatszáz szakorvos, a Than Károly-ösztöndíj révén pedig mintegy húsz szakgyógyszerész pályázhat a fizetésén felüli nettó százezer forintos támogatásra, amelyet november elsejétől öt éven keresztül folyósítanának.

Kiemelte: a kormány döntése értelmében ez a bérfejlesztés a szakorvosképzésben részt vevőkre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a szakorvosokat tanító orvosok támogatását is növelik. Ez utóbbi konkrét összegét később jelentik be. Szócska Miklós hozzátette, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének a függvényében a bérrendezést az egész rezidenstársadalomra szeretnék kiterjeszteni.

Páva Hanna elmondta: a szerződésben a rezidenseknek vállalniuk kell, hogy az ötéves szakképzést követően még legalább ugyanannyi ideig, amíg támogatásban részesültek, vagyis összesen tíz évig társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi intézményben dolgoznak Magyarországon. Emellett azt is vállalniuk kell, hogy nem fogadnak el paraszolvenciát. Szerződésszegés esetén a szakorvosoknak kamatostul, de arányosan vissza kell fizetniük a kapott összeget.

Réthelyi Miklós szerint a szakorvosjelöltek ilyen jellegű támogatása már “egy régóta esedékes lépés” volt. Ezzel együtt a szaktárca az egész szakorvosképzés megújításával szeretné biztosítani a magyar egészségügy utánpótlását –, tette hozzá a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik