Belföld

Nem akadt kihívója Orbán Viktornak

A vasárnapi Fidesz-kongresszuson várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.

A Fidesz vasárnap tartja XXIV. kongresszusát a Millenáris Parkban. Az MTI úgy tudja, hogy a budapesti kongresszusra meghívott mintegy 1900 küldött közül eddig több mint 1500 jelezte vissza részvételét. A pártelnöki tisztségre Orbán Viktor kormányfő az egyedüli jelölt, így várhatóan a következő két évben is ő irányítja majd a Fideszt. A négy alelnöki poszton sem valószínű változás. Ez alapján várhatóan továbbra is alelnök marad Kósa Lajos, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán és Varga Mihály. A szabályok szerint ugyanakkor még a kongresszus napján is jelöltté válhat valaki, megfelelő számú helyszíni jelölés esetén.

A végig a sajtó nyilvánossága előtt zajló kongresszus a házigazda II. kerületi polgármester, Láng Zsolt köszöntőjével kezdődik, majd beszámolókat hallgatnak meg és fogadnak el a küldöttek. Kövér László ismerteti a választmány, Kósa Lajos az elnökség, Lázár János az országgyűlési képviselőcsoport, Kósa Ádám pedig az európai parlamenti frakció beszámolóját.

A tervezett napirend szerint felszólal majd Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Varga Mihály, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, majd a kongresszus a megválasztott pártelnök beszédével ér véget. A rendezvény a tervek szerint délután három óra körül sajtótájékoztatóval zárul.

Az MTI információi szerint a kongresszuson felolvassák majd Angela Merkel levelét; a német kancellár 2009-ben is küldött üzenetet a tanácskozás részvevőinek.

A Fidesz legutóbb 2009. június 13-án – az európai parlamenti választás után – tartott tisztújító kongresszust, ahol újraválasztották pártelnökké Orbán Viktort, valamint ismételten bizalmat szavaztak a Fidesz négy, már akkor is hivatalban lévő alelnökének. A pártelnöknek és az alelnököknek akkor sem volt kihívójuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik