Belföld

Luxuslakással trükközött a vízmű

Üzemegység címen tartott fenn Eger belvárosában egy kisebb luxuslakást az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt.

A társaságnál feltárt több száz szabálytalanság közt olyan autóbérletek is szerepeltek, amelyek után havonta több mint 662 ezer forintot fizetett az állami vállalat – írja a Heves Megyei Hírlap.

A cég átvilágítását követő jelentésből kiderült, több Heves megyei vonatkozása is van a visszaélés gyanús ügyeknek: egyebek közt egy siroki beruházás, ahol a pályázók közötti sorrendet az általuk vállalt napi kötbér mértéke döntötte el. Az egyik jelentkező itt a többiekkel szemben ötvenszeres napi kötbért ajánlott fel, azaz késedelem esetén naponta százmillió forint megfizetését vállalta, ugyanakkor a késését követően nem fizette ki a vállalt összeget.

A vízmű korábbi vezetője, Kovács Zsolt állítja, hogy irányítása alatt a társaság mintaszerűen működött. Az egri luxuslakásról úgy nyilatkozott, hogy azt a korábbi székház értékesítése után az érdekképviseletek kérésére vásárolták, s a siroki beruházás közbeszerzési eljárása során sem történt szabálytalanság. Szakértők becslése szerint azonban az ÉRV-nél a szabálytalanságokkal okozott kár elérheti a másfél milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik