Belföld

Innen van a Fidesz pénze

A Fény utcai piac, a Hotel Esztergom, a Magyar Posta és a XIII. kerületi – szocialista vezetésű – polgármesteri hivatal is hozzájárult a Fidesz tavalyi kasszájához. Több mint ötven magánszemély támogatta félmilliónál nagyobb összeggel a pártot. Egy ismeretlen 8 milliót, Orbán Viktor 600 ezret utalt a kasszába.

A szerdai Hivatalos Értesítőben megjelent a Fidesz 2010 évi mérlegbeszámolója, amelyből kiderül, hogy a párt összes bevétele tavaly 1 milliárd 953 millió 265 ezer forint volt. A kiadás ennél több mint 300 millióval több, 2 milliárd 265 ezer 284 forintra rúgott.

A bevételek a tagdíjakból, az állami, valamint egyéb – jogi és magánszemélyi – támogatásból állt össze. A tagdíjakból majdnem 137 millió, az államtól közel 900 millió jött be, a pártnak van egy 300 milliós hitele is 2010-ből. A belföldi jogi személyek közül 16 segített félmilliónál nagyobb összeggel. Ezek között van a Fény Utcai Piac Kft., Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Posta, a Hotel Esztergom Kft., több fővárosi kerület önkormányzata. Külön érdekesség, hogy az MSZP-s vezetésű XIII. kerület is 507 ezer forinttal gazdagította a Fidesz-kasszát. A legbőkezűbb a Magyar Gazdák Szövetsége volt, amely 23,8 millió forintot adott.

A bőkezű (több mint félmilliós adományt nyújtó) magánszemélyek között a legtöbb a párt ismert politikusai közül került ki. Deutsch Tamás például 3, Lázár János 1 millió forintot utalt a pénztárnak. Orbán Viktor pártelnök hatszázezer forinttal szállt be. A legnagyobb támogatást, egy bizonyos Tremmel Ferencné adta, aki 8 millió 35 ezer forinttal támogatta Orbánékat

A több mint kétmilliárdos kiadás jó része, mintegy másfél milliárd “politikai tevékenység kiadásaira” ment el, működési és egyéb költségekre nagyjából 400-400 milliót, eszközbeszerzésre alig több mint 4 milliót költött tavaly a vezető kormánypárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik