Belföld

Félnek a papok Somogyban?

A megyéspüspök a mesztegnyői plébánost ért támadás kapcsán levélben fordult a megyei közgyűlés elnökéhez.

Balás Béla kaposvári megyéspüspök a papok védelmében Gelencsér Attilához (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnökéhez fordult – írta hétfői számában a Somogyi Hírlap, a Kaposvári Egyházmegye kommunikációs felelősének tájékoztatása nyomán.

Kiss Iván címzetes prépost a lapnak elmondta: a püspök a mesztegnyői plébánost ért támadás kapcsán fogalmazta meg levelét, melyben együttgondolkodásra kérte a közgyűlés elnökét arra vonatkozóan, hogy mit tudna tenni a megye, illetve mit tehetnének a települések polgármesterei a papok védelméért.

A lap beszámolója szerint jól van és vasárnap tartotta a bántalmazása óta az első miséjét Mesztegnyőn Galambos Ferenc plébános, akit csaknem két hete álarcosok támadtak meg és vertek össze a lakásán. A rablók több millió forintot reméltek, végül nyolcezer forinttal menekültek el.

A címzetes prépost a közgyűlés elnökéhez írt levél kapcsán elmondta: a megyés püspök felsorolta az elmúlt évtizedben történt, plébániák elleni bűncselekményeket, kezdve a jutai és a balatonkeresztúri papgyilkosságokkal, folytatva az egyházmegyében történt betörésekkel, zárva a sort a mesztegnyői plébános bántalmazásával.

Balás Béla az erőszak elleni összefogás kapcsán kitért a pedagógusok, az orvosok, az újságírók és más, olyan foglalkozásúak védelmére is, akik jobban ki vannak téve a támadásoknak – közölte Kiss Iván, egyúttal jelezve: a tárgyalások során szó lesz a betörések, támadások elleni technikai védekezés lehetőségeiről is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik