Belföld

Gál: csak erkölcsileg vagyok felelős

Gál György vádlotti meghallgatásának második napján is csak erkölcsi felelősségét ismerte el a sok száz milliós önkormányzati korrupciós botrány büntetőperében a Fővárosi Bíróságon.

A vádpontok között van az erzsébetvárosi önkormányzattal kötött fiktív tanácsadói szerződés és lakáskiutalás, amely után napokkal már meg is vehette az újdonsült bérlő az ingatlant töredékáron. E cselekmények haszonélvezője az 57 éves Gál György huszonéves barátnője volt.

Az elsőrendű vádlott, a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori szabad demokrata elnöke ma is úgy véli: nem volt jogsértő, hogy szeretője havi bruttó 300 ezer forintot kapott jó tanácsaiért a VII. kerületi önkormányzattól mint az erzsébetvárosi roma kisebbség problémáinak avatott ismerője. Kiutaltak neki egy 60, majd egy csaknem 100 négyzetméteres bérlakást, és megkapta Gál egyik hivatali telefonját is a három közül.

A csütörtöki tárgyalás délután várhatóan Hunvald György másodrendű vádlott, volt VII. kerületi szocialista polgármester meghallgatásával folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik