Belföld

Szerdán dobják piacra a Diákhitel kötvényt

Szerdától lehet kereskedni a Diákhitel Központ Zrt. 35 milliárd forint értékű kötvényprogramja első kibocsátásának kötvényével - közölték a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján kedden.

A
DK Zrt. 35 milliárd forint értékben minimum egy, maximum 10 év
futamidejű, fix vagy változó kamatozású forint kötvényt bocsát ki több
sorozatban, azon belül több részletben; a kötvényprogram teljes egészét
2011-ben valósítják meg – közölte még februárban a Zrt. A BÉT honlapján
az szerepel, hogy az első sorozatrészletet március 9-én vezetik be.

Az
állami tulajdonban lévő DK Zrt. felett a tulajdonosi jogokat a Magyar
Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja. A februári kibocsátási
tájékoztató szerint a DK kötvényprogramjának célja, hogy a felsőoktatási
“hallgatói hitelrendszer finanszírozását kötvények forgalomba hozatalán
keresztül biztosítani tudja”.

Akkor felhívták arra is a
figyelmet, hogy DK Zrt. “hiteltartozásainak összege meghaladhatja saját
tőkéjének összegét, így a kockázat a szokásostól eltér”. Ugyanakkor a
Magyar Állam készfizető kezesként felel a DK Zrt.-nek a diákhitelezési
rendszer finanszírozása érdekében felvett hiteleiért és
kötvénykibocsátásaiért. Ezért a kezességvállalásért a Zrt.-nek nem kell
díjat fizetnie. A kezességvállalás nem új, azt az első üzleti évtől,
2001-től minden évben a központi költségvetési törvény rögzíti.

Középtávon,
mindaddig, amíg hallgatói hitelrendszer önfinanszírozóvá nem válik, a
lejáró hitelek és kötvények törlesztése mellett külső forrás bevonására
is szükség van a hitelfelvevői hiteligények egy részének kielégítésére –
közölték azzal, hogy a kibocsátás becsült költsége 91,77 millió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik