Belföld

Polt Péter gondolkodhat a filozófusügyön

Budai Gyula a legfőbb ügyészhez fordult a filozófuspályázatok ügyében.

Az elszámoltatási kormánybiztos azt kérte Polt Pétertől, hogy az ügyészség vegye át a nyomozást a rendőrségtől – írja a Magyar Nemzet. Jelenleg a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya folytat eljárást hűtlen kezelés bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A napilap szerint Budai Gyula az ügy bonyolultságával és a feljelentéseket követő politikai támadásokkal indokolta a kérését.

A Magyar Nemzet visszaidézi a Népszabadságban tegnap közölt nyílt levelet, amelyben Radnóti Sándor írt az MTA elnökének és emlékeztet rá, hogy az esztéta 90 milliós pályázatának ügyében is vizsgálódik az elszámoltatási kormánybiztos.

Budai Gyula egyébként éppen a Magyar Nemzet írásai alapján döntött a vizsgálatról és kérte be azoknak a pályázatoknak a dokumentációját, amelyek a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által kiírt felhívásokon nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik