Belföld

Kérdőív készül az új alkotmányról

A kormány közvetlenül is felvenné a kapcsolatot a választópolgárokkal.

A Magyar Hírlap csütörtöki számában arról írt: a tervek szerint kérdőívvel is megkeresi a következő hetekben a kormány az állampolgárokat, hogy megismerje véleményüket az új alkotmány koncepciójáról.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTI kérdésére ezt megerősítve elmondta: ismeretei szerint a Miniszterelnökség készít olyan kérdőívet, amely egyfajta konzultációnak tekinthető, “de ez nem titok, hiszen többször be is jelentettük, hogy az alkotmányozás tekintetében szeretnénk a legszélesebb konzultációt folytatni, azaz a választópolgárokkal közvetlenül is felvenni a kapcsolatot”. A miniszter hozzátette, a kérdések szövegének véglegesítése még folyik.

A nemzeti konzultációról Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője korábban azt mondta: “az új és végleges alkotmány megszületése előtt Magyarországon mindenkinek lehetősége lesz nemzeti konzultáció keretében elmondani, hogy mit gondol az új és végleges alkotmányról”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik