Belföld

Rádiókért emelt szót az LMP

A lejáró frekvenciájú Katolikus Rádió és a Klubrádió helyzetének rendezésére kérik Szalai Annamáriát.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese a Szalai Annamáriának címzett nyílt levelében azt írja, hogy hamarosan súlyos veszteségek érhetik a magyar közéletet, mert vasárnaptól frekvencia nélkül marad a Katolikus Rádió, februárban pedig elvesztheti budapesti frekvenciáját a Klubrádió.

Az ellenzéki politikus szerint a két adó sorsa akaratukon kívül összekapcsolódott azzal, hogy ugyanarra a frekvenciára adtak be pályázatot, ám végül egyikük sem nyert. A Médiatanács elnökének írt levélben Karácsony Gergely úgy fogalmaz: “talán egyetértünk abban, hogy mindkét rádiónak fontos szerepe van a magyar nyilvánosságban. Különböző értékeket képviselnek, különböző közösséghez szólnak, ezzel járulnak hozzá a sokszínű magyar nyilvánossághoz”.

A frakcióvezető-helyettes arról ír, nem tudja pontosan, hogy a médiarendszer átalakítása, a korábbi ORTT és az új Médiatanács “bénázása”, az egymást váltó politikai garnitúrák “betartása” vagy a különböző gazdasági érdekcsoportok lobbija milyen mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a két rádiót most az ellehetetlenülés fenyegeti.

Értetlenségének ad hangot, hogy a Klubrádiót miért kényszerítették arra, hogy egy új frekvenciára pályázzon. Hozzáteszi, azt sem érti, az adó miért nem kapta meg ezt a frekvenciát, ha egyszer megnyerte a pályázatot, illetve ha a Klubrádió nem nyert a pályázaton, akkor a frekvenciát miért nem kapta meg a Katolikus Rádió. Hozzáteszi, ezt valószínűleg nem tudja az a több százezer hallgató sem, akik ezekben a rádiókban találták meg a közélet leghitelesebb hírforrását.

Aggódik a Jobbik is

A Jobbik felszólítja a médiatanácsot: haladéktalanul intézkedjen annak érdekében, hogy a Magyar Katolikus Rádió (MKR) folytathassa munkáját. Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő közleményében azt írja: pártja aggodalommal tapasztalja, hogy a katolikus rádió középhullámú frekvenciaengedélye szombaton éjfélkor megszűnik, és meghosszabbításáról nem született döntés. Hozzátette: az adó a kizárólag a Fidesz által delegált tagokból álló médiatanács “súlyos bakijai” miatt került nehéz helyzetbe.

A politikus véleménye szerint a katolikus rádió annak köszönheti népszerűségét, hogy míg mások csak beszélnek a közszolgálatiságról, az MKR meg is valósítja, így a Jobbikkal kapcsolatos hírekről is beszámol.

A Katolikus Rádió nem kérte a hosszabbítást

A médiatanács tájékoztatása szerint szombat éjféltől nem lesz elérhető a Katolikus Rádió középhullámon, adása azonban műholdon és interneten továbbra is fogható lesz. Hozzátették: a médiatanács hivatalból állapította meg a műsorszolgáltatási jogosultság megszűnését, mivel a rádió nem kezdeményezte meghosszabbítását.

Juhász Judit, a rádió vezérigazgató-helyettese korábban azt mondta: a médiatanács szerdai ülésének napirendjén nem szerepelt a katolikus rádió öt pályázata, ezentúl ugyanis nem középhullámú frekvencián, hanem – pályázatuk kedvező elbírálása esetén – ultrarövidhullámon sugározhatnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik