Belföld

Aláírta az államfő a jövő évi költségvetést

Ugyanakkor továbbra sem jelent meg a médiatörvény a közlönyben.

Aláírta Schmitt Pál köztársasági elnök a 2011. évi költségvetésről szóló törvényt, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. A hivatalos lap kora délután közzétett 200. és 201. száma sem tartalmazza a médiatörvényt.

A közlöny 200. számában a költségvetés mellett három másik jogszabályt is közzétettek. Ezek között van a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő törvény; az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosítása, amelyek egyebek mellett visszaállítják három évre a gyest; valamint a közlekedési tárgyú törvények módosítása.

Néhány perccel délután egy óra után megjelent a Magyar Közlöny 201. száma is, amely 11 további törvényt tartalmaz, köztük a köztisztviselők és a közalkalmazottak jogállásáról szóló jogszabályok és a sztrájktörvény módosítását.

A december 21-re virradó éjszaka elfogadott médiatörvény sem a 200., sem a 201. számban nem jelent meg.

Előzőleg a Népszava azt írta, hogy noha lejárt a múlt kedden elfogadott médiatörvény kihirdetésének határideje, az államfő döntéséről nincs hír, és hivatalában is csak azt a választ kapta a lap, hogy figyeljék a Magyar Közlönyt.

AJÁNLOTT LINK:

Titkolják, aláírta-e a médiatörvényt (Népszava)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik