Belföld

Hétfőtől nyílnak a kormányablakok

A kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodáiban egyszerre több ügy is intézhető lesz.

2011. január 3-tól az államigazgatási szervek már működő ügyfélszolgálati irodái mellett megnyílnak a fővárosban és a megyei jogú városokban a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái, az úgynevezett kormányablakok, ahol egyszerre több ügy is intézhető lesz.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTI-nek azt mondta, az államigazgatás most kezdődő átalakításának célja, hogy a ciklus végére könnyebben kezelhetővé váljon az állam a polgároknak. Ez az ügyfélszolgálati irodák átalakításától kezdve egészen a háttérintézmény-rendszer átszervezéséig húzódik majd.

Első lépésként januártól megyei szinten, majd a későbbiekben járási szinten összefogottabb, olcsóbb, hatékonyabb lesz az államigazgatás, és egy polgárbarátabb, az ügyfelekhez közelebb jutó állam áll majd rendelkezésre. Navracsics Tibor úgy összegezte az elindított intézkedések célját, hogy “az ügyintézés megy majd az állampolgárokhoz”.

Navracsics Tibor szólt arról is, hogy a Belügyminisztériummal közösen egy olyan vitaindító anyagon dolgoznak, amely alapján tárgyalásokba kezdenek önkormányzati szervezetekkel, vezetőkkel arról, hogy mely önkormányzati feladatok kerülhetnének át a kormányablakokhoz.

A kormányhivatalokról elmondta: az úgynevezett dekoncentrált szervek nagy részénél január 1-jével szervezeti integráció zajlik majd le. Sok esetben azonban ez költözéssel sem fog együtt járni a megfelelő, szabad ingatlanok hiányában.

Az Országgyűlés november 16-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely szerint 2011. január 1-jétől a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok jogutódaiként létrejönnek a kormányhivatalok, ahová integrálódik a területi államigazgatási szervek egy része.

A hivatalokat kormánymegbízottak vezetik majd, akik olyan büntetlen előéletű személyek lehetnek, akik az országgyűlési képviselők választásán választójoggal rendelkeznek. A kormánymegbízottakat december 23-án nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik