Belföld

Magánakció volt az MR1 elnémítása

A rádió vezérigazgatója cáfolta, hogy a renitens újságírókat elbocsátották vagy felfüggesztették volna.

Rendhagyó módon kezdte a 180 perc című reggeli hírműsort az MR1-Kossuth Rádió műsorvezetője, Mong Attila. Közölte, hogy az éjjel a parlament által elfogadott és érvényben lévő jogszabály és a rádió szabályzata miatt hírhez véleményt nem fűzhet, ezért a műsor szerkesztőjével, Bogár Zsolttal egyetértésben a 180 perc műsoridőből egy percig inkább csöndben marad. A történtekről saját tumblr-oldalán olvashatják el Mong verzióját.

Mong Attila műsorvezető és Bogár Zsolt szerkesztő sem kirúgva, sem felfüggesztve nincsen – mondta a Független Hírügynökség kérdésére a Magyar Rádió vezérigazgatója. Jónás István arra kérte kollégáit: mondják el álláspontjukat a 180 perc című műsorban történtekkel kapcsolatban.

Arra a kérdésre, hogy magánvéleménye szerint belefér-e a sajtószabadság fogalmába az, hogy egy percig nem szólal meg egy műsorvezető, Jónás István azt mondta: egyelőre nem akar állást foglalni, várja kollégái magyarázatát.

Nem a 85 éve működő intézmény, hanem a műsorvezető és az ügyeletes szerkesztő személyes véleményét tükrözi az egyperces csend – reagált keddi közleményében Gazsó L. Ferenc, az MR1-Kossuth Rádió adófőszerkesztője az akcióra.

“A műsorvezető kommentárja szerint az ügyeletes szerkesztővel közösen ezzel a csenddel kívántak véleményt alkotni az Országgyűlés által kétharmados többséggel elfogadott új médiaszabályozásról” – olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy ez a “szokatlan megnyilvánulás”. A történtek körülményeiről a rádióvezetés tájékozódik. Az eset kapcsán elbocsátásra, munkaviszony felfüggesztésére nem került sor a közrádióban – zárul az MR1-Kossuth Rádió adófőszerkesztője által jegyzett dokumentum.

A Hír24 úgy tudja, a fenti intézkedés csak átmeneti megoldás: Mong Attila és Bogár Zsolt nagy valószínűséggel hamarosan távozhat a közrádiótól.

Korábban a comment.blog.hu médiablog számolt be róla, hogy felfüggesztették Mong Attila újságírót és Bogár Zsolt szerkesztőt, miután az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában egyperces némasággal „kommentálták” a médiatörvény elfogadását. A jövőben adást nem vezethetnek, de tudósíthatnak – teszi hozzá a weboldal.

Az ügyről az [origo] a következőket írja: a közrádió igazgatója, Jónás István határozatlan időre felfüggesztette a két rádióst. A vezető magához hívatta Bogárt és Mongot, és közölte velük, amíg nem tájékozódik, nem szerkeszthetnek vagy szólalhatnak meg a 180 percben, hanem alapszerződésüknek megfelelően „klasszikus újságírói munkát” kell végezniük. Emellett jelentést kell írniuk a történtekről – olvasható a hírportálon.

Mong Attila reggel a Facebookon a következőket írta: „A napindító értekezleten: Gazsó L. Ferenc (a Kossuth Rádió főszerkesztője – a szerk.) szerint ez kicsit olyan volt, mint amikor Sztálin halálakor elnémultak a keleti blokkban a rádiók, annyi különbséggel, hogy itt könnyek nem voltak. Egyébként az egész adást kiegyensúlyozottnak, jó ritmusúnak találta. A negyed hetes akciót magánakciónak és a ‘nárcizmus és az exhibicionizmus’ megnyilvánulásának minősítette.”

Az újságíró az általa indított, „Szól a rádió” nevű nyilvános Facebook-csoport oldalán egyébként már hetek óta tiltakozik a médiatörvény ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik