Belföld

Lekötötték az iszapkárosultaknak szánt adományt

Az összegyűjtött 1,6 milliárd forintból eddig 138 milliót használtak fel.

Eddig az iszapkárosultak javára összegyűjtött 1,6 milliárd forint jelentéktelen hányadát juttatták el a rászorultaknak – írja a Népszava. 1,2 milliárd forintot lekötöttek, abból ingóságokat, például bútorokat akarnak venni a rászorultaknak, de csak azután, ha már ingatlanhoz jutottak.

Az ingatlanok felépítése állami forrásból valósul meg – emlékeztet a lap, amelynek a devecseri polgármester cáfolta, hogy “ülnek a pénzen”. Toldi Tamás szerint az állam nem is telepedhetett rá az adományokra, hiszen a hattagú kármentő bizottságból csak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviseli a kormányt.

Az összeg rendeltetéséről a károsultak egyetértésével döntött a bizottság – tette hozzá. Egyelőre 138 millió forintot használtak fel az összegből. A házaikat elhagyni kényszerülők 150 ezer forint juttatást kaptak, a sérülést szenvedettek 100 ezer forintot.

Azok a vállalkozók, akik tevékenysége 30 százalékkal csökkent, 200 ezer forint egyéni támogatást kapnak.

Marton László, Somlóvásárhely polgármestere a lapnak azt emelte ki, hogy a két hónapra lekötött összeg kamatozik, tehát tavasszal még több pénzt tudnak juttatni a rászorulóknak. Csenki Géza devecseri vállalkozó ugyanakkor azt állítja, senkivel sem beszéltek meg semmit. A nép csak rábólint arra, amit mondanak – írja a Népszava.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik