Belföld

A Fidesz-frakció hétfőn dönt Rogán javaslatáról

A kormány nem támogatta, hogy médiahatóság elnökének rendeletalkotási jogát az alaptörvénybe foglalják.

Rogán Antal szóban forgó javaslata 2011. január 2-tól biztosítana rendeletalkotási jogkört Szalai Annamáriának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének. A kormány szerdán úgy határozott, hogy nem támogatja a szombaton parlament elé került javaslatot, mivel az abban foglaltakat az új alkotmányozási folyamatban kell megvitatni – mondta Nagy Anna kormányszóvivő. Az MTI azon kérdésére, egyeztettek-e Rogán Antallal a javaslat sorsáról, a kormányszóvivő úgy válaszolt: biztos benne, hogy az egyeztetések folynak, hiszen a demokrácia “diskurzív műfaj”.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter már hétfőn azt mondta, hogy a kabinet várhatóan nem fogja támogatni az aznap parlamenti vitára kerülő javaslatot. A tárcavezető akkor azonban azt is közölte, hogy az indítványt nem egyeztették a kormánnyal.

Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke szerdán arról számolt be, hogy a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja hétfőn foglal állást a kérdésben, a frakció döntése pedig kötelező lesz a képviselők számára. Rogán Antal szerda délután – a kormánydöntés kézhezvétele előtt – azt mondta, hogy mindaddig fenntartja javaslatát, amíg a benyújtást korábban támogató képviselőcsoport másként nem dönt.

A médiahatóság elnökének jogalkotási jogkörét korábban az Országgyűlés kulturális bizottsága és a fideszes Cser-Palkovics András is sikertelenül kezdeményezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik