Belföld

Kétezren jelentkeztek önkéntes tartalékosnak

2014-re állhat fel egy 6000-8000-es önkéntes sereg.

Készen állnak az első önkéntes tartalékosok, hogy januártól átvegyék a kiemelten fontos katonai objektumok őrzését; egyelőre mintegy kétezer ember jelentkezett az őrzés-védelmi feladatokra – mondta Simicskó István honvédelmi államtitkár hétfőn püspökszilágyiban. A helyi kiképzőbázison tartott bemutatón – amelyet az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága kihelyezett ülés keretei között tekintett meg – az államtitkár elmondta: ez a 2049 ember eddig is elsősorban őrzés-védelmet ellátó civil munkavállalókból került ki, akik így a honvédség állományába kerültek.

A jelentkezők szerződést kötöttek a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.-vel (HM EI Zrt.) és a honvédséggel is; az önkéntesek szerződésben vállalták, hogy őrzik majd a honvédség 57 működő objektumát. A szerződések időtartama eltérő, a munkáltató és a munkavállaló megegyezésétől függ, akár határozatlan időre is szólhatnak – tette hozzá.

Ezek az emberek képesek lesznek arra, hogy katasztrófahelyzetekben is megállják a helyüket, valamint távlati célok között szerepel, hogy a NATO nemzeti befogadó támogatási rendszerében kiegészítő szerepet töltsenek majd be.

A következő lépcsőfok – a műveleti tartalék – kiépítése 2012 elejétől indulhat, ennek jogszabályi hátterét, különösen a munkáltatói ösztönző rendszert, a jövő év elején szeretnék kidolgozni – mondta Simicskó Lajos.

A remények szerint 2014-re állhat fel a teljes – 6000-8000 embert magába foglaló – önkéntes tartalékos rendszer – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik