Belföld

MSZP: a rabszolgaság bevezetése lenne a sztrájkjog korlátozása

Információk szerint készül a jogszabálytervezet.

Az MSZP szerint a kormány a rabszolgaságot vezeti be Magyarországon, ha elveszi a munkavállalók utolsó jogosítványait, és korlátozza a sztrájkjogot.Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombati sajtótájékoztatóján közölte: a szakszervezetektől kapott információk alapján a minisztériumi kodifikáció szakaszában van az erről szóló jogszabálytervezet.

Kérdésre válaszolva azt mondta, úgy tudják: a jelenlegi szabályok tervezett megváltoztatásával a nagy létszámú cégeknél akár három-négy hétig is eltartana, mire meg tudják hirdetni a sztrájkot, valamint nem lehetne munkabeszüntetést kezdeményezni a közalkalmazottaknál és az összeolvadó vám- és pénzügyi szervezetnél, illetve az adóhatóságnál.

Hangsúlyozta: az MSZP minden munkavállalóval szolidáris, támogatja őket abbéli harcukban, hogy a munkáltatóikkal szembeni jogaikat gyakorolni tudják. Mint mondta, ez a támogatás egyrészt elvi jellegű, másrészt a jogalkotás során megpróbálják érvényesíteni a munkavállalók érdekeit, harmadrészt pedig nemzetközi fórumokhoz fordulnak, ha kiderül, valós a kormány ezen szándéka.

A szóvivő úgy fogalmazott: bíznak benne, hogy a kormány visszavonul az elfogadhatatlan elképzelésétől, és nem akarja a munkavállalók utolsó jogosítványait is elvenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik