Belföld

Hét férfit ítéltek el az MTV ostromáért

Hét férfi ügyében mondta ki jogerősen a Fővárosi Bíróság pénteken, hogy bűnös a Magyar Televízió székházának 2006. szeptember 18-áról 19-re virradó ostromában közérdekű üzem megzavarása miatt. Egy visszaeső férfi kivételével mindannyiukat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A perben korábban 40 vádlott volt, másodfokra 21 vádlott ügye került. Ezeket a bíróság azért tárgyalja külön, mert – ahogy az eljáró tanácselnök fogalmazott – nem látták biztosítottnak, hogy valamennyi vádlott ügyvédje egyszerre jelen legyen a tárgyalásokon. Hasonló okok miatt már az elsőfokú eljárásban is különböző időpontokban születtek részítéletek.

A pénteken tartott tárgyalások közül az első esetben egy fiatalembert azért ítéltek el jogerősen, mert azon az éjszakán tenyérnyi nagyságú kövekkel dobálta meg a televízió székházának bejáratát védő rendőröket. A fiatalembert az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság 2010 áprilisában 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelyet 4 év próbaidőre függesztett fel. A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közérdekű üzem megzavarása miatt mondta ki jogerősen bűnösnek T. Áront, s a büntetési tételt helyben hagyta.

A második eljárásban K. Jánost mondta ki bűnösnek a bíróság közérdekű üzem megzavarása miatt és 1 év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá. Az ítélet alapján ő is dobált a székház irányába, továbbá amikor társai felfeszítették a főbejárat melletti postázó ajtaját, elsőként ment be a székházba, ahol a barikád egy részét lebontva lehetővé tette, hogy a székházba mások is bejussanak. A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság mellőzte a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletének azt a megállapítását, hogy a fiatalembert előzetes mentesítésben részesítsék.

K. János és T. Áron ügyében is azzal érveltek a védők, hogy álláspontjuk szerint a Magyar Televízió székháza nem minősül közérdekű üzemnek, hanem az Antenna Hungária jeltovábbító készüléke tekinthető az ebbe a körbe tartozó távközlési üzemnek, de abban nem keletkezett kár. A bíróság azonban indokolásában azt hangsúlyozta, hogy a vonatkozó jogszabály melléklete keretszerűen határozza meg a védendő objektumokat és a működés megzavarásának tekintendő az is, ha a szolgáltatás bármely szakaszában zavar keletkezik. Ez alapján a másodfokon eljáró bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a Magyar Televízió székháza közérdekű üzemnek minősül, mivel az adást – ha a vezetők döntésére is – de megszakították.

A pénteken tárgyalt eljárások közül a harmadikban öt vádlott ügyében hozott jogerős döntést a Fővárosi Bíróság. Az öt férfi közül az egyiket azért ítélték el, mert az MTV székházának ostromakor egy „közterületi vasszerkezetes” paddal rontott az épület ajtajának. G. Gergelyre ezért 1 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki.

Egy másik férfit, B.-F. Richárdot azért vonták eljárás alá, mert a székház bejáratát védő rendőrökre támadt és egy teleszkópos bottal az egyik rendőr lába felé ütött, de azt nem érte el. Ezért őt 1 év 8 hónap, 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

J. Ádámot jogerősen 2 év, 4 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért a székház ostromakor égő autókba dobált az égést elősegítendő papírlapokat. Sz. Gábort pedig azért ítélték 1 év 8 hónap, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, mert egy betonkockában végződő fémrúddal többször ráütött a székház bejárata melletti ablak fémrácsára, hogy bejussanak az épületbe.

Az eljárás ötödik vádlottja az egyedüli, aki letöltendő börtönbüntetést kapott. K. Zoltánt többszörös visszaesőként 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság jogerősen, mert ismeretlen társaival egy rácsos fémajtót dobott a székház előtt lévő szétvert, lángoló autóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik