Belföld

Budai: előzetesben egy volt államtitkár

Az elszámoltatási kormánybiztos bejelentette azt is, hogy három új ügyben tett feljelentést. Szilvásy apósa is érintett.

Előzetes letartóztatásba helyezték Fapál Lászlót, a honvédelmi tárca egykori közigazgatási államtitkárát – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A politikus annyit tud, hogy vesztegetési ügyről van szó, többet azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árultak el neki. Úgy gondolja, az ügynek köze lehet ahhoz a pákozdi ingatlancseréhez, amelyben egy visszadátumozott átadási nyilatkozat alapján került 200 hektár a honvédelmi tárcától a földművelésügyi minisztériumhoz.

A kormánybiztos szerint egyébként három újabb ügyben fejeződött be a belső vizsgálat és mindhárom ügyben büntetőfeljelentéssel éltek a jogosultak .

Mint elmondta, két ügy a Magyar Közút Kht.-hoz köthető, mindkettő közbeszerzéssel kapcsolatos. Az egyikben az állami tulajdonú kht. a Megaholding Kft.-vel kötött szabálytalanul szerződést, ebben az ügyben 125 millió forint kár érte az államot. A másik ügyben a kht. a Gts Datanet Távközlési Kft.-vel kötött ugyancsak a közbeszerzési szabályok megkerülésével szerződést, itt az államot több mint 130 millió forint kár érte.

A harmadik ügyben a BMSK Zrt. érintett, amely Csáky Lajos festőművésztől, Szilvásy György volt titokminiszter apósától vett 10 millió forintért képeket, ám azok csak 3 millió forintot értek a szakértő szerint, vagyis 7 millió forint kár érte az államot.

Az MSZP szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak

önvizsgálatot kellene tartania

a “megalapozatlan vádaskodások” helyett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik