Belföld

A kormány döntött, nehezebb lesz a felvételi

Jövőre kevesebb államilag finanszírozott hallgatót vehetnek fel.

56 ezer helyett 2011-ben már csak 53 450 diáknak lesz államilag finanszírozott helye egyetemen, főiskolán. A Magyar Közlönyben közzétett határozat szerint ebbe nem számít bele a katonai és rendvédelmi felsőoktatás.

A kormány határozata kitér arra is, hogy az államilag támogatott létszámkeret legfeljebb 10 százaléka lehet a részidős (esti, levelező) képzés kerete, amelyet a foglalkoztatási, átképzési igényeket figyelembe véve kell biztosítani.

A hitéleti alapképzésre vagy egységes, osztatlan képzésre felvehető hallgatók számát az egyházakkal és felekezetekkel megkötött nemzetközi és kormányzati megállapodások szerint kell megállapítani – rögzítette a kormány.

Az alapképzés és az egységes, osztatlan képzés esetében a ponthatárok megállapításának függvényében, továbbá a kétoldalú egyezmények, valamint a kedvezménytörvény alapján támogatott képzésre felvehető hallgatókra tekintettel, legfeljebb a képzési területenkénti keretszámok 5 százalékos túllépését engedélyezik, úgy, hogy az összlétszám nem léphető túl.

AJÁNLOTT LINKEK:

Nehéz lesz az idei felvételi: kevesebb diákot vehetnek fel az egyetemek (Eduline)
Felvételi menetrend: ezeket a határidőket kell fejben tartanod (Eduline)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik