Belföld

Víz, csatorna, szemét: mind drágulni fog a fővárosban

Ezek mellett a kéményseprés és a kegyeleti szolgáltatás díjai is emelkednek jövőre.

A budapesti közszolgáltatásokat drágító előterjesztésekről jövő szerdán szavazhat a Fővárosi Közgyűlés.

A Fővárosi Vízművek Zrt. a jövő évi díjakkal kapcsolatban kétféle megoldást javasolt. Az egyik szerint 3,5 százalékos lenne az emelés. A másik alapján viszont szétválnának a lakossági és a nem lakossági fogyasztók által fizetett díjak: a lakosság 2,7 százalékkal fizetne többet 2011-ben, mint ebben az évben, az ipari-közületi fogyasztók viszont 6,4 százalékkal. A főváros vezetése ez utóbbi javaslatot támogatja. Az érvek szerint a vállalati fogyasztók visszaigényelhetik a forgalmi adót, így jelenleg gyakorlatilag 20 százalékkal alacsonyabb vízdíjat fizetnek.

A jövő évi csatornadíjakról szóló előterjesztés szerint 19,5 vagy 21,79 százalékkal kerülhet többe ez a szolgáltatás januártól. A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-nek egyébként van egy harmadik, 38,95 százalékos díjemelési javaslata is. A 19,5 százalékos emelés akkor lehetséges, ha megváltozik a szennyvízbírságról szóló kormányrendelet, és a budapesti szennyvízelvezetési program befejezéséig, legkésőbb 2013. december 31-ig meghosszabbítják a türelmi időt. Akkor ugyanis a fővárosnak csak 3 százalékos szennyvízbírságot kellene fizetnie 100 százalék helyett. Ha a jogszabály nem változik, akkor a csatornadíj 21,79 százalékkal emelkedhet. Az indoklás szerint az emelést a szolgáltatás elért minőségének fenntartása, az infláció, a többletfeladatok – például az idén elkészül Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep költségei -, illetve a szennyvíz mennyiségének folyamatos csökkenése teszi szükségessé.

A szemétszállítás ára 5,27 százalékkal nőhet, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja a javaslatot. Az előterjesztés kitér arra: 2010-ben nem emelkedett a szemétdíj. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. csökkentette költségeit, és így fenn tudta tartani a társaság eredményes működését. 2011 fordulópont lesz, mert megkezdődött a főváros tulajdonában lévő cégek működésének optimalizálása – áll a dukumentumban.

A kéményseprés 3,8 százalékkal kerülhet többe jövőre, a kegyeleti közszolgáltatások pedig átlagosan 9,6 százalékkal drágulhatnak. Ezen belül a hagyományos temetésért 5,5, a hamvasztásosért 3,4, a szórásos temetésért pedig 6 százalékkal kell majd többet fizetni – ha a közgyűlés december 15-i ülésén megszavazza a javaslatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik