Belföld

Elfogadták a büdzsé főösszegeit

Az Országgyűlés 249 igen és 83 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a jövő évi költségvetés főösszegeit kedden. A Fidesz és a KDNP igennel, az MSZP és a Jobbik nemmel szavazott, az LMP távol maradt a voksolástól. A jövő évi államháztartási hiány mértéke 687 milliárd forint.

Nyikos László (Jobbik), a költségvetési bizottság elnöke a szavazás előtt elmondta: az első körös költségvetési módosító indítványok elfogadása után változtak a költségvetés főszámai.
A kiadási főösszeg 13 838,6 milliárd, a bevételi főösszeg pedig 13 151,2 milliárd forint lett. A jövő évi hiány a módosítások elfogadása után 687 milliárd forintra csökkent.

A bizottság elnök problémának nevezte, hogy a házszabály alapján az általános tartalék kifejezést kellene használnia a törvényjavaslatnak, de nem ezt, hanem a kiemelt előirányzatok kifejezést tartalmazza az indítvány, az államháztartási törvény pedig – amely ezt a jogi problémát kiküszöböli – még nincs kihirdetve.

Az általános tartalék helyére lépő rendkívüli kormányzati intézkedések összege 90 milliárd forint lesz jövőre.
A Nyugdíjbiztosítási Alap jövő évi büdzséje nullszaldós: a bevételi és a kiadási főösszege egyaránt 3.074 milliárd forint lesz jövőre. Ez eredeti javaslat 3.085 milliárd forint volt, szintén nullszaldó mellett.

Az Egészségbiztosítás Alap hiánya 2011-ben 88,6 milliárd forint lesz az eredetileg tervezett 98,1 milliárd forinttal szemben. Az alap bevételi főösszege 1370 milliárd, míg a kiadási főösszeg 1459 milliárd forint.

A főösszegeket a Fidesz és a KDNP szavazta meg, előbbiből 211-en, utóbbiból 36-an voksoltak igennel; igennel szavazott még két független képviselő, Molnár Oszkár és Ivády Gábor. Az MSZP és a Jobbik nemmel voksolt, az LMP 15 képviselője pedig távol maradt a szavazástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik