Belföld

MSZP: ne változzon az abortusz jelenlegi szabályozása!

A párt elnökségi tagja szerint a mostani szabályozás jó, ráadásul azt a Fidesz alkotta meg.

Az MSZP tiltakozik az ellen, hogy az új alkotmány olyan megfogalmazást tartalmazzon, amely lehetővé teheti a művi terhességmegszakítások korlátozását. A Baloldali Feminista Hálózat tagjai ezért az abortuszról szóló szórólapot és virgácsot adnak át a KDNP tagjainak.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja a hálózat tagjaival és Szanyi Tibor országgyűlési képviselővel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Fidesz alkotmánykoncepciójából pontosan nem derül ki, hogy szándékuk szerint van-e különbség a magzati élethez való jog és a megszületett emberi élethez való jog között.

KDNP-s politikusok nyilatkozataiból viszont szerinte arra lehet következtetni, hogy a kettő közé egyenlőségjelet kívánnak tenni. Véleménye szerint ez azt jelentené, hogy Magyarországon korlátozni lehetne majd az abortuszok végrehajtását.

Kunhalmi Ágnes emlékeztetett arra: a magzatvédelmi törvényt 2000-ben a Fidesz alkotta meg. Ez egy jó jogszabály, amelyen nem kellene változtatni – szögezte le.

Reményét fejezte ki, hogy ezen az Európában is példaértékű jogszabályon nem változtat a vezető kormánypárt csak azért, mert a pártpolitikai érdekei úgy kívánják, vagy a koalíciós partnere ezt várja el.

A szocialista politikus úgy látja: ha a KDNP akarata érvényesül, akkor meg fog növekedni az illegális abortuszok száma Magyarországon. Nem lehet világnézeti alapon alkotmányozni – hangoztatta.

Arra a kérdésre, hogy pontosan mit kifogásolnak az új alkotmány szövegében, Alföldi Andrea, a Baloldali Feminista Hálózat vezetője úgy válaszolt: etikai és filozófiai kérdéseknek nincs helyük az alkotmányban.

Szanyi Tibor ezzel összefüggésben megjegyezte, a parlamentben zömében férfiak ülnek, nem biztos, hogy szerencsés, ha ők vitatkoznak és döntenek ebben a kérdésben.

Alföldi Andrea szerint a nőpolitikának meg kell újulnia Magyarországon. Mint mondta, most évente 44 ezer abortusz van Magyarországon, ami a fele a húsz évvel ezelőtti számnak. Ezen a területen a kormány elsődleges feladata a megelőzés – értékelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik