Az iskolai autonómia az önálló intézményekhez telepített feladatok és kötelezettségek rendszere – szögezi le a bejegyzésben Radó. Az iskola tehát szakmai, szervezeti és pénzügyi tekintetben azért élvez nagyfokú autonómiát, hogy képes legyen ellátni a feladatát: a mindenkori érvényes és legitim elvárásoknak megfelelő tanulási eredményekhez segíteni tanulóit. Az iskolának e célhoz kell igazítania alaptevékenységeinek mindegyikét: pedagógiai programját, tanulásszervezési rendszerét és az egyes pedagógusok által alkalmazott módszertani repertoárt.
Az új közoktatási elképzelések ugyanakkor súlyosan csorbítanák az intézményi autonómiát. Ez Radó Péter szerint nagyjából kiszámítható következménnyel jár. Talán a legfontosabb, hogy a centralizáció erősen beszűkíti az oktatás minőségének fogalmát. Kizárólag a központi szabályozókban rögzített standardok érvényesülésének hagy teret, és teljesen figyelmen kívül hagyja az iskola helyi igényekre reflektáló programjának teljesülését és a „kliensek” (szülők, tanulók) elégedettségét, igényeik kielégítését. A minőség három aspektusa közötti egyensúly megteremtésére csak autonóm iskola képes, az autonómia felszámolása elszegényíti a minőséget.
Az autonómia felszámolásának egyenes következménye az iskolával szembeni külső elvárások inflációja is, azaz a szabályoktól való eltérés szabállyá válása. Szerbiában és Bulgáriában a jó pedagógusokkal szemben ma is „elvárás”, hogy zárt ajtók mögött felejtsék el a központi tantervi követelményeket és tanítsák azt és úgy, ahogy jónak látják. (A nyolcvanas évek elején pontosan így járt el a szerző is, amikor történelmet tanított egy gimnáziumban) Az elvárások inflációja azonban nem csupán a buta központi előírásokat teszi súlytalanná, hanem minden, mégoly legitim elvárást is.
Az iskola szakmai-szervezeti önállóságának hiánya gyakorlatilag elvágja az egyes pedagógusok közötti kommunikációt, megszünteti annak intézményi kereteit. Ennek kettős hatása van. Egyrészt felső tagozattól kezdve óhatatlanul újra az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó tudás kerül előtérbe, ugyanis a legtöbb alap- és kulcskompetencia az ugyanazon gyermekeket tanító pedagógusok összehangolt munkája révén fejleszthető csak hatékonyan. Másrészt az iskola abbahagyja mindazt, amit összefoglalóan szervezeti tanulásnak szoktak nevezni. Ma már azt is jól tudjuk, hogy az egyes pedagógusok nem lehetnek sokkal okosabbak, mint az intézmény, amelynek dolgoznak – olvasható az OktpolCafén.
Az iskolai autonómia felszámolása emellett adminisztratív irányítási szerepbe szorítja az igazgatókat. Azt tekintjük majd sikeres igazgatónak, aki sok pénzt szerez majd, eléri az iskolabútorok drága új cuccra cserélését, aki rendben teljesíti adminisztratív jelentési kötelezettségeit, és aki informális különalkukkal eléri, hogy ne kelljen pedagógusokat utcára tennie. (Hogy közben tanulnak-e a kölkök az másodlagos lesz.) Ráadásul, míg ma az igazgatók kettős, a fenntartó és az iskola belső világa által kijelölt erőtérben dolgoznak, az új rendszer ezt majd kiegészíti egy harmadik igazodási ponttal: a megyei oktatási hivatallal. Ez majd oda vezet, hogy a rengeteg igazodási pont olyan hatalmas (informális) mozgásteret biztosít az igazgatóknak, hogy gyakorlatilag azt csinálnak majd, amit akarnak.
Jól tudjuk végül, hogy az autonómia elvonása felelősségelvonás – írja Radó. Az állam és kormányzati intézményei nem oktatnak, nem gyógyítanak, nem működtetnek vasutat és nem hordják el a szemetet. (A közszolgáltatás nem feltétlenül az állam által nyújtott szolgáltatás.) Ha azonban mindenért az állam a felelős, nemzeti sporttá válik a felelősség áthárítás, ahogy az ma is történik az összes balkáni országban. Amikor 1979-ben először léptem át a vasfüggönyt, az első dolog, amit észrevettem, hogy Ausztriában eltűnt a szemét a sín két oldaláról. Ma akkor tűnik el a szemét, amikor a vonatom átér Szerbiából Magyarországra. Most majd visszajön.
Ha az oktatási szakma ellenállás nélkül tűri, hogy az oktatás minden szereplőjét betanított munkás státuszba süllyesztve elvegyék intézményei autonómiáját, nem érdemli meg, hogy egyszer majd visszakapja. Ezzel kapcsolatban mindenkinek személyes viszonyt kell kialakítania, tessenek dönteni! – zárja bejegyzését Radó Péter.
