Belföld

Nem tetszik az ellenzéknek az új alkotmány koncepciója

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2010. 12. 02. 15:51

A szocialisták szerint ez csak egy párt alkotmánya, a Jobbik a radikális változást hiányolja, az LMP a bebetonozott hatalomtól tart.

Az MSZP szerint a nyilvánosságra került új alkotmánytervezet nem a nemzet, hanem csak egy párt alkotmánya – mondta Bárándy Gergely, az ellenzéki párt elnökségének tagja. A politikus hangsúlyozta: a tervezetben nincs konszenzus, semmi nem szerepel azok közül, amit az ellenzéki pártok felvetettek az egyeztetés alatt. Ha a végleges változatban is szerepelni fog a Szent Korona a preambulumban, vagy a határon túli magyarok választójoga, vagy a kétkamarás parlament, akkor az MSZP elutasítja majd az új alkotmányt – tette hozzá.

Bárándy kiemelte, hogy az Alkotmánybírósággal és az egyéb igazságszolgáltatási intézményekkel kapcsolatban a tervezetből hiányoznak a garanciális elemek. Szintén hiányzik az MSZP szerint az európai közösséghez tartozás, az élethez és az emberi méltósághoz való jog deklarálása és a visszamenőleges törvénykezés tilalma is, amelyeket pedig az ellenzéki párt alapvető követelményként fogalmazott meg.

A szocialista politikus szerint az új alkotmány módosításának szabálya – miszerint az alkotmányt csak két egymást követő Országgyűlés változatlan formában, mindkét szavazásnál külön-külön az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával változtathatná meg – álságos és elfogadhatatlan.

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője elmondta: az új alkotmány tervezete alapján nem valósul meg az alapvető radikális változás, amelyre szükség lenne. Hozzátette, hiányoznak az új alaptörvény koncepciójából az olyan alapvető értékek, mint például a nemzeti vagyon védelme.

A Jobbik szóvivője kommunista trükknek nevezte az alkotmány későbbi módosításának lehetőségeit. Dúró Dóra szerint a Fidesz végül vissza fogja vonni azt a javaslatot, amely csak két egymást követő parlament által kétharmados támogatás mellett tenné lehetővé az alaptörvény módosítását. A Jobbik támogatja a kétkamarás parlament koncepcióját, ám ebben a kérdésben még megosztott a Fidesz – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője úgy fogalmazott: az alkotmány koncepciója megerősítette, hogy helyes volt az a korábbi döntés, hogy kivonultak az előkészítő munkából. Hozzátette: az országnak egy pártszövetség fog Alkotmányt adni, amit úgy tűnik, két cikluson keresztül módosítani sem lehet. Szerinte a Fidesz érvelhet azzal, hogy az ellenzék kifogásolta a hetente történő alkotmány-módosítást, ugyanakkor egy pillanat volt áprilisban, amikor kétharmados támogatottsága volt, ezzel visszaélve akarja bebetonozni az akaratát. Mint mondta, hiába lehet más pártnak 2014-ben kétharmada, nem fog tudni módosítani. A politikus értetlenségét fejezte ki, hogy miért kell nagyobb legitimáció a módosításhoz, mint magához az új Alkotmányhoz.

A frakcióvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz kampányában hallgatott az alkotmányozási szándékáról, a folyamatot pedig a Parlament falain belül végezte, nem adott lehetőséget más társadalmi csoportoknak, hogy részt vegyenek a munkában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.