Belföld

Már városőrség sincs Esztergomban

Administrator
Administrator

2010. 12. 02. 16:43

Az elbocsátott munkatársak a polgármestert tették felelőssé.

Az esztergomi polgármester nem utalta át Városőrség Közhasznú Nonprofit Kft.-nek a szerződés szerint járó összeget, ezért a cég kénytelen volt elbocsátani a 22 dolgozóját, így közvilágítás után járőrszolgálat sincs a városban – közölte a képviselő-testület Fidesz-frakciója csütörtökön az MTI-vel. Tétényi Éva (független) polgármester az ügyről kiadott közleményében kifejtette, értetlenül áll vádaskodás előtt, hiszen az önkormányzat már jóval az október 3-i választások előtt – 2010 májusa óta – sem fizette ki a szervezet számláit.

A szervezet elbocsátott munkatársai különböző közösségi oldalakon a polgármestert tették felelőssé munkaviszonyuk megszüntetéséért. Nem nyomdaképes, személyeskedő hozzászólásaikban azzal fenyegetőztek, hogy megzavarják azokat a városlakókat, akik csütörtökönként a városháza előtti kivetítőn kísérik figyelemmel a testület üléseit.

A polgármester a város nehéz anyagi helyzete miatt október végén azt kérte, ha munkaerőt kell elbocsátaniuk, jelezzék a hivatalnak, másrészt javasoljanak olyan feladatot, amelyet az önkormányzatnak kötelező ellátnia.

A helyi Fidesz-frakció közleményében az Esztergomban indított adósságrendezési eljárás miatt is bírálta a polgármestert. Kifejtették, hogy a frakció több lehetőséget is felkínált az adósságrendezési eljárás elkerülésére.

Tétényi Éva november 25-én jelentette be, hogy adósságrendezési eljárás indul a város 90 napon túli lejárt tartozásai miatt. Kijelentette, hogy az eljárás megindítására törvény kötelezi, egyúttal megvétózta a fideszes többségű képviselő-testület határozatát, amely arra utasította, hogy további hitelekből fizesse ki a lejárt adósságokat.

A polgármester korábban ismertette, hogy 1,2 milliárd forint a kifizetetlen számlaállomány, 20 milliárd forint a kötvénykibocsátás, a belső adósság 850 millió, az újszülötteket támogató Szent Miklós Alapra 610 milliós lombardhitelt jegyeztettek be, továbbá 190 milliót nem fizettek be az alapba, 350 millió forint követelést pedig eladott az előző városvezetés.

Tétényi Éva jelenleg külföldön tartózkodik. A város alpolgármestere csütörtök este hat órára rendkívüli ülést hívott össze, ezen egyetlen napirendi pontként az adósságrendezési bizottság képviselő-testületi tagjának megválasztást tárgyalják.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.