Belföld

Megnyílt az adventi Szeretet Posta

Administrator
Administrator

2010. 11. 28. 16:28

A nagykarácsonyi Szeretet Postán advent idején minden héten más-más ünnepi bélyegzővel látják el a "Karácsonyi posta" feliratú leveleket és képeslapokat.

Az ünnepi díszítésű postaépület előtti téren – ahol az idén először adventi vásár is várja a vendégeket – kórusmuzsika fogadta a megnyitóra érkezőket, majd a szépszámú gyereksereg üdvrivalgásától kísérve, tömött puttonnyal a vállán, megérkezett a Mikulás is.

L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a teret zsúfolásig megtöltő közönséget, majd Schmidt Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója jelképesen megnyitotta a Szeretet Postát, és arra biztatta a jelenlevőket, hogy kézzel írott üdvözlettel szerezzenek örömet szeretteiknek.

A köszöntők után a falu közös adventi koszorúján meggyújtották az első gyertyát, a Mikulás szaloncukorral ajándékozta meg a gyerekeket, a nagykarácsonyi Vörösmarty Általános Iskola tanulói pedig betlehemes játékot mutattak be.

A Szeretet Posta ünnepi bélyegzése igen népszerű: tavaly több mint 120 ezer “Karácsonyi posta” felirattal ellátott küldeményt továbbították a szeretetpostások – Czinkócziné Farkas Judit postavezető és csapata -, valamint a munkájukat advent idején segítő, más postáról érkezett munkatársak. A posta ilyenkor valóságos ajándékbolttá alakul át, a Nagykarácsonyba látogatók a képeslapok, ünnepi bélyegek mellett játékokat, díszeket, könyveket vásárolhatnak.

Minden évben tizenkét-tizenötezer gyerek érkezik a Mikuláshoz, aki rezidenciáján fogadja őket, beszélget velük, mesét mond, és ajándékkal szerez örömet nekik.

A Mikulásház már kicsi a látogatók megnőtt számához, ezért kihasználva a község nevében rejlő lehetőséget, az önkormányzat, valamint a programokat szervező társaság és alapítvány egy Mikulás-birodalom kialakítását tervezi. A beruházást három ütemben tervezik megvalósítani. Először az új Mikulásházat és a hozzávezető Jóság kapuját, azaz a bejárati épületet, valamint egy közösségi diákszállást építenek fel. A beruházáshoz szükséges pénz nagy részét pályázat útján szeretnék előteremteni. Az első ütemre már benyújtották az engedélyezési terveket, a kivitelezést pedig “minél előbb” szeretnék megkezdeni.

A nagykarácsonyiak minden évben lelkesen készülnek a község nevezetes lakójához érkezők fogadására. A falu szélén szénából készített Mikulás köszönti a látogatókat, az utcákon pedig festett fenyőfákon, hóembereken olvasható a november eleje óta tartó Mikulás fesztivál programja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

LIVERPOOL, ENGLAND - AUGUST 12: Wayne Rooney of Everton celebrates after scoring a goal to make it 1-0 during the Premier League match between Everton and Stoke City at Goodison Park on August 12, 2017 in Liverpool, England. (Photo by James Baylis - AMA/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.