Belföld

Új szmsz-t fogadott el a Fővárosi Közgyűlés

Új szervezeti és működési szabályzatot fogadtak el szerdai ülésükön a budapesti képviselők .

Tilos lesz napirendhez nem tartozó sajtótermékek és egyéb nyomtatványok olvasása, valamint az étel- és italfogyasztás az ülésteremben, a mobiltelefonálás és a zavaró magánbeszélgetések is.

Az szmsz alapján átalakul a Főpolgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódása: 15 főosztály és három osztály alkotja majd a hivatal szervezetét. Megszűnik az interpelláció intézménye, a közgyűlés által a bizottságokra átruházott hatáskörökről szóló valamennyi rendelkezés alkalmazását felfüggesztették 2011. január 1-jéig, azaz gyakorlatilag a bizottságok semmilyen döntést nem hozhatnak az év hátralévő részében.

A közgyűlés 31 igen szavazattal, 3 LMP-s képviselő nem szavazatával fogadta el az új szmsz-ről szóló rendeletet.

LMP-s módosítások

Tarlós István főpolgármester az szmsz-módosítás vitája előtt bejelentette: befogadja Kaltenbach Jenő LMP-frakcióvezető hét javaslatát. Eszerint például a jövőben nem csak a képviselők, a bizottságok, a főjegyző, hanem a fővárosi kisebbségi önkormányzatok is benyújthatnak módosító indítványokat.

Az új szabályozás értelmében név szerinti szavazást kell tartani a közbeszerzési hirdetmény elfogadásáról, az ajánlatok érvényességét vagy érvénytelenségét megállapító, valamint az eljárást lezáró határozat meghozatala során. Ezzel a döntéshozatal átláthatóságát akarják biztosítani.

Hasonló céllal indítványozta azt a javaslatot is, amely szerint a választópolgárok a jövőben (a zárt ülések kivételével) betekinthetnek a közgyűlési előterjesztésekbe és az ülések jegyzőkönyveibe.

Kaltenbach Jenő egy másik javaslatában azzal egészítette ki az étel- és italfogyasztás megtiltását az ülésteremben, hogy a felszólalók a hozzászólás során ihatnak a nekik felszolgált ásványvízből, ahogy az a “kultúrállamokban el is várt”.

Horváth Csaba interpellálna

Az szmsz-módosítás vitájában Horváth Csaba, az MSZP-frakció vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a beterjesztett szmsz és az előző ciklusban hatályos között különbség van a demokrácia-felfogásban, és kiemelte az interpelláció kérdését, amelyet az új szmsz megszüntetni szándékozik.

Mint mondta, hivatkozhat Tarlós István arra, hogy az interpelláció nem szerepel kötelezettségként az önkormányzati törvényben, de véleménye szerint az interpelláció egyike azoknak a szerzett jogoknak, demokratikus vívmányoknak, amelyek többletjogosítványokat biztosítanak az ellenzéknek. Ezzel a joggal – hívta fel a figyelmet – a korábbi ciklusban a Fidesz és a KDNP frakciója is gyakran élt – emlékeztetett. A közgyűlés leszavazta ezt a javaslatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik