Belföld

Fenyegető tél és szociális gondok

Idén eddig már húsz ember fagyott meg, és még csak most jön a neheze.

Hideg, szeles idő lesz változóan felhős időszakokkal, több-kevesebb napsütéssel. Legfeljebb egy-egy zápor valószínű, a Bakonyban azonban hózápor is előfordulhat. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd délutántól mérséklődik a szél.

Délutánra 5 és 9 fok közé melegszik a levegő, késő este fagypont és +5 fok között lesz a hőmérséklet. Most többnyire 0 és +6 fok közötti értékeket mérnek, Budapesten +3, +4 fokot mutatnak a hőmérők.

Egyre hidegebb napok következnek, szombaton már akár néhány centis egybefüggő hótakaró is lehet, elsősorban a Dunántúl nyugati és észak-nyugati részein, különösen a magasabban fekvő dombos területeken.

A péntek éjszaka kezdődő havazás nagyjából szombaton kora délutánig tarthat. Vasárnap viszont az országban már nem nagyon lesz olyan hely, ahol nappal is 0 fok alatt marad a hőmérséklet, így a hó várhatóan el is olvad.

Jövő hétfőn újabb csapadékzóna érkezik az ország fölé, amelyből az északi, észak-nyugati területeken várható havazás, az ország többi részén inkább esőre lehet számítani. A mostani “forgatókönyvek” alapján nem lesz tartós a hideg, a jövő héten néhány fokkal melegebb lesz.

Közben kiderült, hogy idén már 20 ember halt meg szeptember 22-e és november 22-e között. A Magyar Szociális Fórum szerint ez a szám gyakorlatilag megegyezik az elmúlt év hasonló időszakában történt kihűléses halálesetek számával.

Az áldozatok egy része a szabad ég alatt hűlt ki, mások saját fűtetlen otthonukban haltak meg. Az MSZF szerint a halálesetekkel kapcsolatos adatok arra utalnak, hogy a helyzeten nem változtatott a kilakoltatási tilalom elrendelése.

Az áldozatok ugyanis részben a moratórium előtt kilakoltatottak és hajléktalanná váltak közül kerültek ki, a többiek pedig olyanok közül, akiknek nem telik fűtésre. Az MSZF figyelmeztette a kormányt, hogy a lakhatási, megélhetési gondok megoldatlansága újabb emberéletekbe kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik