Belföld

Magyarország bírálja az észak-koreai agressziót

Németh Zsolt szerint még nem ismert, milyen súlyos a konfliktus.

“Együttérzésünket fejezzük ki Dél-Korea iránt és támogatásunkról biztosítjuk a viszály rendezését célzó diplomáciai erőfeszítéseit” – mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Németh zsolt az Országgyűlésben, a külügyi bizottság ülésének szünetében közölte, hogy Magyarország elítéli a Dél-Koreával szemben elkövetett észak-koreai agressziót.

A testület ülésén előzőleg az államtitkár éppen arról beszélt, hogy a magyar kormány számára kifejezetten prioritást képez a Távol-Kelet-, illetve Ázsia-politika, mert a világ jövője “nagyon jelentős mértékben” Ázsiában dőlhet el. Az államtitkár Magyarország stratégiai partnerei közé sorolta Japánt és Dél-Koreát.

Kitért arra is, hogy Ázsia két legjelentősebb feszültséggócát Észak-Korea, valamint a Tajvani-szoros körüli vita jelenti, “erre a két dologra mindenképpen nagy tekintettel kell lennünk”. Egy képviselői kérdésre válaszolva Németh Zsolt azt mondta, még nem lehet megítélni, milyen súlyosságú konfliktus bontakozott ki Észak- és Dél-Korea között.

A régió többi államáról Németh Zsolt azt mondta, hogy Magyarország velük “pragmatikus kooperációra”, a gazdasági, kulturális és turisztikai együttműködés javítására törekszik. Ebbe a csoportba tartozik “az egyik legfontosabb ázsiai partner”, Kína, amely Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik