Belföld

Új jogalkotási törvényt fogadtak el

Administrator
Administrator

2010. 11. 22. 20:43

A korábbi, 1987. évi törvényt az Alkotmánybíróság 2010. december 31-i hatállyal megsemmisítette.

Az Országgyűlés a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP támogatásával, a szocialista képviselők ellenszavazata mellett fogadta el hétfőn az új jogalkotási törvényt. A január elsején hatályba lépő törvény a jogszabályok tartalmi követelményeire koncentrál, és elődjénél szűkebben tárgyalja előkészítésük eljárási vonatkozásait. A jogalkotás alapvető követelményei között egyebek mellett rögzíti: a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.

Kimondja azt is, hogy jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat magatartást jogellenessé. A jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell megállapítani, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a jogszabály alkalmazására való felkészülésre – tartalmazza az új törvény.

Rendelkezik arról is, hogy a jogszabály előkészítőjének előzetes hatásvizsgálattal kell felmérnie a szabályozás várható következményeit, majd annak eredményéről tájékoztatja törvény és kormányrendelet tervezete esetén a kormányt, önkormányzati rendelet esetén a helyi önkormányzat képviselő-testületét. Emellett a törvény utólagos hatásvizsgálatot is előír.

2012. január elsején létrejön a Nemzeti Jogszabálytár, amely a kormányzati portálon, elektronikus közszolgáltatásként ingyenesen elérhető lesz bárki számára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.