Belföld

Ötven törvénymódosítás a salátatörvényben

Majdnem ötven törvénymódosítást tartalmaz a jövő évi büdzsét megalapozó "salátatatörvény", amely a 2011-es költségvetés végrehajtását szolgálja - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a javaslat expozéjában hétfő este a parlamentben.

Kármán András elmondta: a 2011-es költségvetés fenntarthatósága megköveteli, hogy a kormány fegyelmezett költségvetési politikát folytasson, ehhez pedig szükség volt a büdzsét megalapozó törvények gondos és aprólékos előkészítésére. Tájékoztatása szerint a legnagyobb terjedelmű az államháztartási törvény módosítása, amely egyebek mellett bevezeti a megmentési és szerkezetátalakítási támogatást. A konstrukció keretében az állam olyan nehéz helyzetben lévő vállalkozások hitelfelvételéhez vállalhat kezességet, amelyeknél bizonytalan ugyan a hitel visszafizetése, de ezzel a kormány munkahelyek megmentéséhez nyújthat segítséget.

Hangsúlyozta: törvényjavaslat e mellett számos, az állam működésének átláthatóságát növelő, az adminisztrációt egyszerűsítő, valamint a közpénzügyi szabályok közérthetőségét segítő indítványt tartalmaz. Példaként említette, hogy a költségvetési támogatásokat a jövőben egyetlen helyen, a kincstár honlapján kellene közzétenni, így megszűnnének a meglévő párhuzamos közzétételi kötelezettségek.
Az államtitkár a közvagyon védelmét és a korrupció visszaszorítását biztosító garanciális elemek közül kiemelte az államháztartási kontrollok erősítését. Ennek érdekében meghatározott időre kizárnák a támogatási rendszerből azokat a cégeket, szervezeteket amelyek visszaélnek a költségvetési forrásokból származó támogatásokkal, és róluk központi nyilvántartás is készülne.

Kármán András közölte: az általános tartalék elnevezése rendkívüli kormányzati intézkedéseket szolgáló tartalékra változik. Kitért arra: jövő július 1-től a megyei és fővárosi kormányhivatalok feladatkörébe tartoznának a közoktatási, szociális szolgáltatók és intézmények, valamint a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatásokat nyújtó intézmények működésének engedélyezésével, illetve ellenőrzésével kapcsolatos feladatok.

A kolontári iszapkatasztrófa miatt a Magyar Kármentő Alap bekerül abba a körbe, amely szervezeteknek felajánlható a személyi jövedelemadó egy százaléka. Az államtitkár tájékoztatása szerint az építésügyi eljárási szabályok változása miatt ezen a területen bevezetnek ötezer forintos alapilletéket, amelyet minden építési engedélyeztetési eljárásnál meg kell fizetni.

A költségvetést megalapozó törvénycsomag tartalmazza, hogy a tervezett egymillió munkahelyhez szükséges megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkaerőt biztosítani, ezért a Munkaerőpiaci Alapból a jelenleginél több forrást kell biztosítani a foglalkoztatási célok elérésére. Kármán András beszélt arról is, hogy a független magánszínházak és a kiemelt művészeti célokra pályázati úton fordítható támogatások összegét a költségvetési lehetőségek figyelembe vételével állapítanák meg a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik