Belföld

Kész utcára vonulni a SZEF

A szakszervezeti szövetség nem akar feltétlenül tüntetni, de megállapodást sürget a kormánnyal.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium dolgozóit tömörítő szakszervezet közgyűlésén a kormány eddigi érdekegyeztetési gyakorlatát kritizálta. Szerinte sok fontos tervezetről csak az interneten vagy a sajtóból értesültek, így példaként említette a végkielégítések meghatározott részét terhelő 98 százalékos különadót.

A SZEF vezetője szerint a jövő évi költségvetés tervezetében a közszolgálat összes bérrendszerénél nulla növekménnyel számolnak, miközben az új adószabályok miatt a közszolgálati dolgozók több mint 80 százalékának csökken jövőre a nettó fizetése, ha nincs gyermekük. Ez a közszféra számára elfogadhatatlan, és kérték a kormányt, hogy legalább a kieső növekményt pótolja, de választ nem kaptak, ezért alakítottak múlt héten demonstrációs bizottságot – tette hozzá.

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács múlt heti ülésén a szakszervezeti vezető szerint a kormány nemet mondott arra, hogy a jövő évi költségvetésben módosítsa a közszolgálati tarifatáblákat. Az érdekképviseletek azonban ezt nem fogadják el: a jövő évi bérek emelése mellett hosszú távú megállapodást szeretnének egy méltányos bérrendszerről, amelynek keretében akár a 13. havi fizetést is visszahoznák. Még ebben a ciklusban szeretnének megállapodni egy egységes béren kívüli juttatásrendszerről is a közszolgálatban, amelyet jogi és finanszírozási szempontból egyaránt garantálnának – mondta Varga László a Független Hírügynökségnek.

A SZEF elnöke szerint a demonstrációs bizottság megalakítása egy eszköz ahhoz, hogy megállapodjanak a kormánnyal, nem akarnak feltétlenül tüntetni. Napokon belül kiderül, hogy a kormánynak van-e szándéka a megállapodásra. Ha nincs, még a 2011-es költségvetés megszavazása előtt, december első heteiben készek utcára vonulni, ha erről megegyeznek tagszervezeteikkel. A kormány ígérete szerint még ezen a héten összeül ismét az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács, de erről eddig nem kaptak meghívót, a kormány esetleges újabb ajánlatát sem ismerik – mondta Varga László.

Az OKM Demokratikus Szakszervezete közgyűlésen a SZEF elnökének helyzetértékelése után Polt-Palásthy Mariann, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium humánügyekért felelős helyettes államtitkára adott – zárt körű – tájékoztatást a tárca dolgozóit érintő átszervezésekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik