Belföld

Egyelőre megúszta a Költségvetési Tanács

Az alkotmányügyi bizottság nem támogatta az intézmény költségvetési forrásainak elvonását.

Mint beszámoltunk róla, kevés kormánypárti módosító indítványt nyújtottak be a kormánypártok a 2011-es költségvetéshez, azonban így is sikerült nagy vihart kavarni azzal, hogy a fideszes László József javaslata megtizedelné a Költségvetési Tanács (KT) forrásait, a 835 milliós támogatásból csupán 10 milliót hagyna a testületnél, a többit pedig a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz irányítaná át.

Ez gyakorlatilag a Kopits György által vezetett, a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban kritikus hangokat is megfogalmazó KT ellehetetlenülését okozná. Kopits azt mondta, a világon egyetlen helyen történt csak meg, hogy egy egyszer létrehozott, független költségvetési intézményt megszüntettek, ez pedig Hugo Chávez Venezuelája.

A KT költségvetésének elvonásáról szóló javaslat azonban a parlament alkotmányügyi bizottságában hétfőn reggel egyetlen szavazatot sem kapott, és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője is az elutasításra tett javaslatot – írja a Napi Gazdaság. Az elkövetkező napokban azonban még szabad utat engedhetnek a javaslatnak, így a kérdés még nincs lefutva.

Lázár János fideszes frakcióvezető azt mondta, ha Varga József fenntartja javaslatát, egészen biztos, hogy támogatni fogják, a végső szót azonban a kormány mondja ki.

AJÁNLOTT LINK:

Elbukott a fideszes javaslat – megúszhatja a Költségvetési Tanács (Napi Gazdaság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik