Belföld

Budai szerint ügyvédi múltjának semmi köze a jelenhez

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a sajtó kampányt folytatott ellene.

Budai Gyula szerint ügyvédi tevékenységével, gazdasági szerepvállalásával kapcsolatban próbáltak adatot gyűjteni, hogy azokat egy lejárató kampányban felhasználják. A választások idején szerinte ebből dolgozott ellene több médium, az ATV, a Népszava és a Népszabadság.

Az elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Televízió reggeli műsorában a vitatott telekcsere-szerződések kapcsán azt mondta: az, hogy ügyvédként mit tett nyolc éve, annak semmi köze a mostani politikai szerepvállalásához. Budai Gyula megdöbbentőnek nevezte, amikor azzal szembesült, hogy a Benedek Fülöp egykori államtitkár letartóztatásánál lefoglalt iratok között több olyan van, ami az ő megfigyeléséről tanúskodik. Mint mondta: nem kívánja senkinek, hogy olyan iratot nézegessen, amiben arról van szó, hogy mikor megy el otthonról és mikor érkezik meg.

Az iratok szakszerűek, ami szerinte arra utal, hogy vagy jelenlegi vagy korábbi szakszolgálati dolgozók készítették – ismételte meg. Miért Szilvásy György volt az a személy, aki titokminiszterként a vagyonkezelőhöz került humánpolitikai vezetőként? – tette fel a kérdést a fideszes politikus. Szerinte azért, mert ő abban az időben olyan földügyletekre világított rá, ami bizonyos üzleti köröknek kínos volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik