Belföld

Módosítaná a nyugdíjpénztári törvényeket az ombudsman

Szabó Máté szerint a nyugdíjpénztárak a jelenlegi formában nem képesek arra, hogy a pénztártagoknak életük végéig járadékot folyósítsanak.

A magánnyugdíjpénztárak és az önkéntes nyugdíjpénztárak önkormányzati elven működő, nonprofit szervezetek. A jelenlegi intézményi formában azonban sem a magánnyugdíjpénztárak, sem az önkéntes nyugdíjpénztárak nem tudnak életjáradékot folyósítani a tagjaik számára – áll az országgyűlési biztos közleményében.

Szabó Máté szerint komoly problémát jelent az is, hogy a pénztárak ügyfélköre nem stabil, a tagok bármikor dönthetnek úgy, hogy átlépnek egy másik pénztárba, illetve az arra jogosultak azt is választhatják, hogy visszalépnek az állami társadalombiztosításba. Állandó ügyfélkör hiányában pedig a pénztár nem tudja előre kalkulálni a tagok élettartamát, így előfordulhat, hogy a pénztár által számított életkor betöltése után a pénztártagok egy része nyugdíjszolgáltatás nélkül marad – teszi hozzá.

Az ombudsman ezért felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy a nyugdíjpénztárak szolgáltatási tevékenységére és a járadékszolgáltatás feltételrendszerére vonatkozó rendelkezések összhangjának megteremtése érdekében kezdeményezze a magánnyugdíjpénztárakról, valamint az önkéntes nyugdíjpénztárakról szóló törvény módosítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik