Belföld

Ellenzéki össztűz a Lázár-javaslatokra

Az MSZP csapdát sejt. Az LMP inkább erősítené, nem pedig gyengítené az AB-t. A Jobbik az államszocializmust látja az alkotmányban.

Finomodott ugyan Lázár János Alkotmánybíróságot érintő javaslata, de az LMP számára így is elfogadhatatlan – mondta Schiffer András a párt frakcióvezetője kedden délelőtt az Országgyűlésben, a Lázár-féle javaslatokról tartott vitában.

A politikus szerint az Alkotmánybíróságot éppen erősíteni nem pedig gyengíteni kellene, a kormányzati túlhatalommal szemben. Hozzátette, hogy fennáll a veszélye annak, hogy indokolatlan megkülönböztetések léphetnek fel az állami pénzek elosztásánál, ha az AB nem vizsgálhatja felül a törvényhozást. A 98 százalékos törvényről elmondta, hogy az pusztán büntetőadó, hiszen a jogosan odaítélt nem lehet visszakövetelni, mert ez megingatná a jogbiztonságot. Az LMP le fogja szavazni a javaslatot – tájékoztatott a Parlamentből a Policity.

Az MSZP-s Bárándy Gergely elmondta, hogy ez a javaslat semmivel sem jobb, mint az előző. Hozzátette, hogy bár a társadalomban rövidtávú elégedettséget fog okozni ez az intézkedés, de rá kell jönni, hogy ez csak egy aljas csapda. Párttársa, Lamperth Mónika azt javasolta a kormánynak, hogy a készülő új alkotmányból hagyják ki azt, hogy “Magyar köztársaság”. Mint elmondta, a Parlament célja az AB csonkításával a magánnyugdíjpénztári pénzek lenyúlása. Később megígérte, hogy ha ők lesznek hatalmon, akkor visszaállítják az AB teljes jogkörét.

Novák Előd, jobbikos képviselő úgy véli, tarthatatlan, hogy egy alkotmánymódosításról délelőtt vitázik a Parlament, majd délután már szavaz róla. Mint elmondta, az Alkotmánybíróság jogkörét korlátozó alkotmánymódosításban az szerepel, hogy az AB tagjai nem lehetnek tagjai „a pártnak”. Szerinte ez az intézkedés az államszocializmust idézi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik