Belföld

A Tesco szerint csak kevés szennyezett hús jutott a vásárlók elé

Állítják, sohasem hárították a hatósági bírságokat a dolgozókra.

A Magyar Nemzet keddi számában írt arról, hogy 850 ezer forintra bírságolta és 50 ezer forint eljárási költség megfizetésére kötelezte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) a Tescot, miután háromszáz kiló bélsárral szennyezett csirkehúst találtak a cég dunaújvárosi áruházában. A lap a Tesco belső levelezéséből úgy értesült, hogy a hatósági vizsgálat és büntetés ellenére sem vonták ki a forgalomból a szállítmányt. A multicég fellebbezés nélkül fizetett, a bírság egy részét pedig ráterhelte a dolgozókra – olvasható a lapban.

Iglódi-Csató Judit, a Tesco-Global Áruházak Zrt. kommunikációs igazgatója közleményében arról tájékoztatott: szeptember 17-én értesültek arról, hogy az érintett áruházban egy magyar beszállító által forgalmazott csirkehús-szállítmányban szennyeződést találtak a vásárlók. A fogyasztásra alkalmatlan darabokat az illetékes hatósággal együtt átvizsgálták, visszavonták és megsemmisítették. A kommunikációs igazgató szerint a vásárlók mindössze néhány kilónyi szennyeződött hússal találkozhattak, őket azóta már kártalanították. A hatósági bírságot is megfizették, annak egy részét pedig a beszállítóra – az ügy fő felelősére – hárították. A közlemény hangsúlyozza: a Tesco hatósági bírságokat sohasem hárít át munkatársaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik