Belföld

Energiacégek akadályozzák a váltást

Főleg az energiaszolgáltató lecserélésekor kerülnek napvilágra a szerződés felhasználókra nézve hátrányos feltételei. Bár a törvények szerint mindenkinek joga van hozzá, a cégek olykor tudatosan akadályozzák a váltást, a folyamat elhúzódása pedig az egyébként elérhető árelőny megszűnéséhez vezethet - írja a Napi Gazdaság.

Hatalmas problémát jelent a kereskedőváltás és annak akadályozása az energiapiacokon, gyakran még hónapokkal a váltás után sem tiszta a helyzet; az ügyfél nem tudja, éppen ki látja el: a korábbi vagy az új energiakereskedője – mondta a lapnak Kovács Tibor József ügyvéd, az energiaügyekben is közreműködő Kovács Ügyvédi Iroda vezetője.

A kereskedőváltást – a magyar jogi környezet gyengeségei mellett – a piaci szereplők is olykor tudatosan akadályozzák adminisztratív eszközökkel, például olyan szerződésekkel, amelyek a lejárati időt a fogyasztók szempontjából kedvezőtlenül, hátrányos kereskedelmi periódusban határozzák meg (azaz akkor, amikor a piaci ár jellemzően magasabb, mint más időszakban).

A szolgáltató úgy is meg tudja tartani az ügyfelet, ha a relatíve magas árakból minimális “engedményt” ad – ami persze ezzel együtt is magasabb a piacon optimálisan elérhetőnél. Más esetben egyoldalú kereskedői “értesítéssel” – jogilag ugyancsak kifogásolható módon – egyes piaci szereplők úgy módosítják a felhasználói szerződéseket, hogy azok megszüntetése a felhasználókra hátrányos, a korábbi állapottal szembeni korlátozásokat alkalmaz. A kereskedőváltások árelőnye 20-25 százalék, de akár e fölötti is lehet – írja a Napi Gazdaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik