Belföld

Szanyi a Fidesztől óvná az állami nyugdíjpénztárba készülőket

Az MSZP azt javasolja az embereknek, hogy vagyonukkal ne lépjenek át az állami nyugdíjkasszába.

Az párt elnökségi tagja azt mondta, hogy ne ajándékozzák pénzüket a “Fidesz urainak gazdagodására”. A politikus szerint jó esély van arra, hogy a magán-nyugdíjpénztárak kibírják az állam okozta 14 hónapos “pénzügyi aszályt”. Ha mégsem bírnák ki, akkor legyen esélye az embereknek arra, hogy az eddig felhalmozott vagyonukat az állami kassza helyett az önkéntes nyugdíjpénztárakba irányíthassák.

Erről egy módosító indítványt is benyújt a szocialista frakció a parlamentben, amely ezt a lehetőséget megteremti – fűzte hozzá. Szanyi Tibor szerint a Fidesznek ki kéne lépnie az emberek háztartásaiból, “sőt, ha a Fidesz úgy érzi, hogy lépéskényszerben van, akkor sokkal inkább lépjen le”.

Az Országgyűlés október 25-én fogadta el a kormány azon javaslatát, amely a társadalombiztosítási törvény módosításával megteremti annak alapját, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok tagdíját átmenetileg – 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között – a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz irányítsák. Szintén aznap fogadta el a parlament a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényjavaslatot. Az indítvány megnyitja a jelenlegi magán-nyugdíjpénztári tagok számára az átlépés lehetőségét az állami nyugdíjrendszerbe, megszünteti a pályakezdők magánnyugdíjpénztárba való belépésének kötelezettségét, továbbá az elmúlt években a vegyes rendszerből nyugdíjba vonult emberek esetében megteremti az állami rendszerbe történő visszalépés utólagos lehetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik