Belföld

Kolontár: egy ház örök mementója lesz az emberi kapzsiságnak

A lebontott házak tulajdonosainak nagy többsége továbbra is Kolontáron akar élni.

A vörösiszappal elöntött Kolontáron a 34 bontásra ítélt lakóház tulajdonosainak mintegy kétharmada döntött úgy, hogy nem kíván elköltözni a Veszprém megyei kistelepülésről, és az újonnan épülő lakóparkban szeretné folytatni életét. A tételes kárfelmérés és az egyéni nyilatkozattételek utáni összesített adatok szerint 24 család döntött úgy, hogy marad, négyen használt cserelakásra tartanának igényt, és hatan további egyeztetést, egyéb megoldást akarnak.

Kolontáron a 34 bontásra ítélt házak közül eddig 24 épületet bontottak le, de a jegyzőkönyv szerint három lakást a határozat kiadása ellenére nem fognak eldózerolni.

A Kossuth utca 30. szám alatti épületet – amely a Torna-patak hídja előtt áll, és tulajdonosa a győri kórházban tízedik áldozatként vesztette életét – nem bontják le, azt meghagyják “örök mementónak”. A vörösiszappal elöntött, és teljesen lakhatatlanná vált épület demonstrálja majd, hogy mivé lett a település “az emberi kapzsiság miatt” – mondták a terveket ismerő szakemberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik