Belföld

A nyelvvédő államfőtől védik a nyelvet

Hibáktól hemzseg Schmitt Pál magyar nyelvet védő javaslatcsomagja.

Az államfő megküldte a parlamentnek az új alkotmányhoz kapcsolódó javaslatait, amelyek – ígéretének megfelelően – részletezik “nyelvpolitikai” nézeteit – írja a Nyelv és Tudomány. Sándor Klára nyelvész szerint a dokumentum tarthatatlan nézetei ellen a tudományos közösségnek erélyesen kellene fellépnie.

Bár az államfő szeretné belefoglaltatni az új alaptörvénybe, hogy az állam köteles gondoskodni a magyar nyelv megóvásáról és ápolásáról, a Schmitt Pál által jegyzett iromány hemzseg a helyesírási hibáktól – hívja fel a figyelmet a Hírszerző, amely szerint a szöveg szerzői, úgy tűnik, nem ismerik az egybeírás és különírás szabályait.

Mindez azért furcsa, mert éppen a dokumentum hangsúlyozza, hogy a “magyar nyelv halálos ítéletét” jelenti, ha valaki fittyet hány az igényes fogalmazásra, a helyesírás szabályaira, hiszen a nyelv “érzelemrokonító forrasztékot” létesít magyar és magyar között.

Mint korábban megírtuk, Schmitt Pál már a Sándor-palota udvarán rendezett ünnepségen, hivatalba lépésének alkalmából mondott beszédében jelezte, hogy saját vállalásként lesz az anyanyelv őre, amelyet gazdagítani akar, mert “aki ezt nem ismeri és szereti, az igazán más nyelveket, kultúrákat és népeket sem tud majd megérteni, nehezebben tudja a világban a helyét megtalálni”.

AJÁNLOTT LINKEK:

Javaslatok a készülő új Alkotmány kodifikációs folyamatához (parlament.hu)
A köztársasági elnök, a nyelvész és a korrektor (NYELV és TUDOMÁNY)
Védje meg a Hírszerzővel a magyar nyelvet Schmitt Páltól! (HÍRSZERZŐ)
2010. augusztus 6. Köztársasági elnöki beszéd (KEH.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik